A Gyűrűk Ura: A király visszatér
2022.10.20. (The Lord of the Rings: The Return of the King) Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, Frodót annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ sorsa egy apró hobbit kezében van, aki kétséges, hogy ellen tud állni a legnagyobbakat is legyőző kísértésnek.
KRITIKA
Frodókká, Bilbókká, sőt Gollamokká lettünk mind: ha nem is egy gyűrű, de egy film mindenképp a hatalmába kerít. Aki nem látta, az nem látott semmit.
Hanula Zsolt
Hogy még a harmadik fejezetre sem fulladt ki ez a nagyon tömény celluloidvarázslat (mint tette azt pl. a Mátrix), egyszerűen döbbenetes. Mert hogy kijelentsük, az év egyik legnézettebb filmje lesz, ahhoz nem kell szarumáni jövőbe látás. De hát hogy is fulladhatna ki valami a végére, ha az a vég látványosabb, szívbe markolóbb és sokkolóbb, mint az eddigi két rész együtt? Nincs mese: gyomor összeszorul, szem fátyolosodik, moziban ilyen még biztos nem volt.
A Gyűrűk Ura, minekután általános emberi erényekről, barátságról, bátorságról, önfeláldozásról, összetartozásról szól, nincs kor, amely számára ne hordozna értékes és használható mondanivalót. Arról nem is beszélve, hogy ez a feldolgozás emberek százezreinek szó szerint könyvet adott a kezébe, és nem is holmi ponyvát, ráadásul sok olyannak is, akiket több éves iskoláztatás sem volt képes rávenni egy regény elolvasására csak úgy, szórakozásból. Most azonban sikk lett Tolkient olvasni, és a divat nagy úr, ám ezúttal nyugodtan mondhatjuk, hogy annyi baj legyen. És akárcsak a könyv, a film is hatalmas odafigyelést igényel, hisz képtelenség „első ránézésre” mindent észrevenni, mindent kiélvezni. Ha kimerevítenénk egy-egy képet, azt önmagában hosszú percekig elemezhetnénk, csodálhatnánk. Primitív félszerzet agyunkat sokkolja az összhatás, hisz egyetlen kard, hegycsúcs vagy ork képe is betöltene egy egész estét. A film zsúfolt és bonyolult volta miatt így azonban mindent egyszerre befogadni lehetetlen. Ezért nézzük meg újra és újra, háromszor, négyszer, sőt!
Nyilván más íve van egy regénynek, mint egy filmnek, ami az egyikben minimum lehet, azt a másik tán el sem bírná, épp ezért némi változtatás elkerülhetetlen. Elismerésre méltó, hogy a rendező sem vetett véget filmjének a végső csatával, ahogy a könyvben is maradtak még lapok, s ha Tolkien továbbírta, Jackson is továbbmesél, még ha nem is oly bőbeszédűen, mint az író. Az adaptációk egyre jobban és jobban hasonlítanak az adott művekhez, ám százszázalékosan sosem 
adhatják vissza azok mondanivalóját, az nem megy, nem mehet, az körte és alma. Akárcsak e sorok, melyek ellentmondást nem tűrően igyekeznek érzékeltetni, hogy milyen rendkívüli alkotással van dolgunk, noha ennek hű kifejezése puszta elmeséléssel szintén képtelenség. Látni kell. Peter Jackson munkája mégis eddig még nem tapasztalt közelségbe hozta a feldolgozást az eredetivel; trilógiája, rajta koronaként a zárófejezettel pedig nemhogy a könyvadaptációk, de konkrétan a film műfajában is a legtöbb, amit ma meg lehet valósítani. Ez a mese varázsütésszerűen vált abszolút etalonná, és így elhozta azt az időt, amikor már sem beülni egy moziba, sem bekapcsolni a tévét, de még csak hozzászólni egy filmes témájú beszélgetéshez sem lehet anélkül, hogy az ember látta volna A Gyűrűk Ura – A király visszatért. Ráadásul kiderül, hogy mesehős és földi halandó végső soron mindent, de mindent a szerelemért tesz, még a világot is miatta menti meg…
(A cikk a VOX mozimagazin 2004. februári számában jelent meg.)
201 perc, amerikai-új-zélandi
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!