Fűző
2022.10.20. (Corsage) Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét egykor Európa-szerte bálványozták. Sisi azonban 1877-ben betölti a negyvenedik évét, és már hivatalosan is öregasszonynak számít. Bár annak idején kulcsszerepet játszott az Ausztria és Magyarország közti kiegyezésben, szerepe mára pusztán jelképessé vált. Egyre kétségbeesettebben küzd, hogy megőrizze a róla alkotott képet és fiatalos külsejét. A bécsi udvar fullasztóvá válik számára, ezért fiatalkorának izgalmait keresve Angliába és Magyarországra utazik, ahol meglátogatja egykori szerelmeit és politikai szövetségeseit.
KRITIKA
A mítoszrombolás vakmerő koncepciójával lépett színre a Fűzővel Marie Kreutzer rendező, aki egyúttal bejelentkezett a nagy európai szerzői filmes világba.
Csákvári Géza
Magyarországon nyilván speciális helyzetben van minden olyan műalkotás, amely Sissivel, pardon, Wittelsbach Erzsébet magyar királynéval foglalkozik. Minden út az 1950-es években készült osztrák-német filmtrilógiához köthető vissza, hiszen ezeket nálunk mindenki látta, Romy Schneider alakítása popkulturális mérföldkő hazánkban. Nyilván ezek a művek kitörölhetetlenül beépítették a közgondolkodásba Sissi történetét, a maga romantizált hősi mítoszával. Azt nem tudni biztosan, hogy mit mondott Vicky Krieps a Régen menőbbek voltunk (2016) forgatásán Marie Kreutzer rendezőnek, de ha minden igaz, a színésznő ekkor találta ki, hogy bizony ő szeretne lenni a következő Sissi. Milyen jól tette, hiszen az idén Cannes-ban debütáló Fűző egyszerre a mítoszrombolás rombolásával fellépő szemtelen mű, ugyanakkor számos történelmi tényt rak helyre a maga módján. Azt a totálisan abszurd helyzetet megteremtve, hogy a többség pont ezen fog a történelemhamisítás szlogenjével tiltakozni.
Kreutzer az első jelenettől kezdve egy megtört királynőt ábrázol: Sissi immár elmúlt negyvenéves, a házassága már megromlott Ferenc József császárral. Vicky Krieps nem kisebb feladatot old meg, mint hogy egy gyönyörű nő megtört lelki és fizikai állapotát projektálja – szinte tökéletesen. Persze szemtelenül modern felültéssel, mivel jelen esetben a karakter nem meseszerűen elrajzolt archetípus, hanem egy hús-vér figura. Rengeteget dohányzik, orvosi javaslatra rászokik a heroinra, mindeközben a vívásban éli ki a testi vágyait, mivel már jó ideje nem létezik a szex az életében. Ő nem tarthat szeretőt, ellenben van annyira nagyvonalú, hogy az urának intézzen egyet, legalább addig sem látja. Marie Kreutzer két rendhagyó biográfiai filmet is megidéz. Az egyik Sofia Coppola Marie Antoinette-je (2006), amelynek a játékosságát veszi alapnak, igaz, neki nem célja a partis életérzés színes ábrázolása, csupán a kortalanságot veszi át koncepcionális szinten. Nem akarja a modern korunk kulturális lenyomatát ráerőltetni a Fűzőre, sokkal inkább egy letűnt és elfeledett korra utal azzal, hogy a helyszíneket nem csinosította fel, a romos XXI. századi voltunkban építi be 
azokat a kompozícióba. A másik mozgóképes kapcsolat Pablo Larraín Spencere (2021), amely Diana hercegné már nemlétező házasságát mutatta be, a „kapcsolat vége” jeligével, úgy, hogy a teljes filmet „rápakolja” a főszereplőre.
Fogalmazzunk úgy, Marie Kreutzer nem összegyúrta a két művet, hanem jócskán túllépett azokon. Sissit, mint nagybetűs nőt mutatja meg, aki a genderkérdéseken túl továbbra is jelképe annak a közép-európaiságnak, amely egy sokkal fényesebb is dícsőségesebb korban egészen mást jelentett, mint manapság. Amikor egy szimbólumként is csodált személy kultúrákat kapcsolt össze, a magyart is beleértve. Nem véletlen, hogy a nyugati világ karakterei, kissé előre tekintve az időben, nem egyszer teszik fel a kérdést: mit hozott nekünk Magyarország? A válasz ott van a szívünk mélyén, mint Sissinek.
113 perc, osztrák-luxemburgi-német-francia
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!