Mrs. Harris Párizsba megy

By Echte on 19 October 2022 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2022.10.20. (Mrs. Harris Goes to Paris) Egy özvegy londoni takarítónő az 50-es években beleszeret egy alkalmi Dior ruhába, és úgy dönt, hogy neki is kell szereznie egy ilyet. Gürcöl, éhezik és szerencsejátékra adja a fejét, hogy előteremtse a szükséges pénzt az álmára, majd miután ez sikerül, nekivág egy életre szóló párizsi kalandnak, amely nemcsak az öltözködését változtatja meg, de átírja a Dior divatház jövőjét is…

OSCAR-JELÖLÉS 2023
(Legjobb jelmez)

KRITIKA

Ilyen lenne Paddington, ha mackó helyett egy ötvenes évek Londonjában élő özvegy takarítónő lenne.

Rácz Viktória

„A 2022-es év legkedvesebb filmje” címre pályázik Anthony Fabian részben Budapesten forgatott brit filmje, amelynek hősnője valószínűtlen körülmények között találja magát Párizsban, és azon belül is a Dior divatház középpontjában. A Paul Gallico 1958-as regényéből adaptált Mrs. Harris Párizsba megy klasszikus underdogtörténet egy örök álmodozó középkorú nőről, akinek a férje odaveszett a háborúban, ő maga pedig takarításból tud éppen csak megélni. Amikor Mrs. Harris az egyik takarítandó házban meglát egy meseszép Dior ruhát, először elborzad az ára hallatán, de utána úgy dönt, hogy neki is szereznie kell egyet.
Miután mesteri szintre emelte az úgynevezett „resting bitch face”-t a Fantomszál végtelenül hűvös Cyril Woodcockjának szerepében, Lesley Manville-t ismét a nagy divatházak glamúros és zárt világában láthatjuk, de ezúttal merőben más arcát mutatja. A színésznő végtelenül szimpatikus a szerepben: Mrs. Harris idővel mindenkit – még a Cyrilre erősen hajazó, Isabelle Huppert által megformált Dior igazgatót is – az ujja köré csavar, és örökre meg is változtatja a Dior ház dolgozóinak életét. A Mrs. Harris Párizsba megy a félhivatalos nicecore műfaj egyik új darabja, vagyis olyan alkotásoké, amelyek büszkén viselt derűlátásukkal és szentimentalizmusukkal kínálnak ideiglenes ellenszert az egyre nyomasztóbb és cinikusabb világunkra.
Paddingtontól Ted Lassóig egyre több olyan örök optimistával találkozunk a kisképernyőn és a nagyvásznon, akik attitűdükkel a világot is jobb hellyé varázsolják – ilyenkor csak az a kérdés, hogy a nézőket is sikerül-e úgy elbűvölni, mint a kezdetben mogorva mellékszereplőket. A Mrs. Harris Párizsba megy átható kedvessége inkább émelyítő, mint megindító lesz azok számára, akik a nicecore műfajban kellemes eszképizmus helyett idegesítően hamis álomvilágot látnak. Bár van a történetben némi társadalomkritika a munkásosztály háború utáni gazdasági nehézségeinek bemutatásával, ez olyannyira elenyésző és komolytalan Mrs. Harris meseszerű kalandjai mellett, hogy már inkább az zavaró, hogy mellékesen megemlítik a sztrájkokat és a nehéz élethelyzeteket, de nem kezdenek vele érdemben semmit.
A Mrs. Harris Párizsba megy „álmodozóké a világ”-mentalitása jó szándékú, de a hősnő álma annyira abszurd, hogy elég nehéz azonosulni vele. Félreértés ne essék, azt meg lehet érteni, hogy egy éjjel-nappal láthatatlanul robotoló hatvanas nő életében miért válhat a legfontosabb dologgá egy meseszerű, személyre szabott ruha megszerzése – és meg kell hagyni, fantasztikusan néz ki a Dior-kollekció –, de azért napjainkban, az osztálykülönbségek miatti feszültségek dominálta filmes trend kellős közepén kissé fájóan naiv ez a mese, ami egyetlen okos dramaturgiai csavart leszámítva úgy mutatja be az elit világát, mintha oda bejutni és azt megreformálni csak a szerencsén és a megnyerő személyiségen múlna.