Black Adam
2022.10.20. (Black Adam) 5000 évvel azután, hogy az egyiptomi istenek összes hatalmát ráruházták, és rögtön örök fogságba vetették, egy különleges lény kiszabadul a sírja börtönéből. Black Adam (Dwayne Johnson) visszatér a világba. És nagyon dühös. De ez a világ már egészen más, mint amit megismert. Más szabályok szerint élünk, más gépeket használunk, másban hiszünk. Ő azonban továbbra is csak egyet akar: igazságot szolgáltatni – és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az igazság az, amit ő annak hisz. Nagyon sajátos véleménye van róla, hogy mi igazságos és mi nem az: de szinte legyőzhetetlen erővel áll ki mellette.
KRITIKA
A Marvel sikereire mindennél jobban vágyó DCEU-nak már nagy szüksége lenne egy csodára, de az biztos, hogy ezt nem a Black Adam fogja megadni nekik.
Matheika Ábris
Ezúttal a Dwayne Johnson-kártyát játszotta ki a DC, hogy minimális munkával is csurig töltse a mozitermeket. Ez üzleti szempontból kétségkívül okos döntés volt, de nézőként a Szikla filmjei eleve mindig olyanok, mint feldobni egy érmét. Minden szórakoztató darabra jut egy Felhőkarcoló -féle mellétrafálás, ezeket a súlytalan akciómozikat pedig csak az expankrátor természetes karizmája tartja valamennyire a víz felett.
Black Adam karakterénél ez a gyakran használt módszer cseppet sem működik. Nem a színész hibája, nem sokan tudták volna érdekessé tenni ezt az elképesztően lapos változatát az ikonikus gonosznak, de így még tragikusabb a helyzet, mert ezért behozni Johnsont tényleg hatalmas pazarlás volt. A Black Adam a 2000-es évek elején még valamennyire beleillett volna az akkori, nagyrészt közepesen gyenge képregényfilmek felhozatalába – tisztelet a kivételnek -, de azóta már fejlődött annyit a műfaj, hogy ez a szint már kevés legyen. Igazság szerint az elmúlt két évben a Marvel sem tudta fenntartani az eddigi minőséget, de a Black Adam már egy egészen más szinten jelent csalódást. A DC fejesei pár éve még mindent megtettek, hogy valahogyan marvelizálják Zack Snyder Az Igazság Ligája-filmjét, ám a Snyder-vágás sikere után úgy látszik, teljesen összezavarodtak. Kétségbeesésükben megpróbálták valahogyan összevonni a kettőt, és így keletkezett a Black Adam című mutáns: egy Snyder-féle kameramunkával, látványvilággal és hosszú lassításokkal tömött film, Marvel-stílusú poénok tömkelegével, csak épp gyengébben felmondva.
Ha csak a poénok lennének kiszámíthatóak, nem panaszkodnánk. A szokásos narrált expozíciós intró utáni első felvonás olyan, mintha egy Scooby Doo-epizód kinyújtott bevezetőjét néznénk, az első fél óra után a sztori minden fontosabb eseményét meg tudod jósolni, és hidd el, mindenben igazad lesz. A film tudja, hogy történet szempontjából nem tud sokat nyújtani, ezért gondoskodik róla, hogy egy igen korai pont után a stáblistáig szinte nonstop menjen az akció. Eleve 
nem jó jel, ha ez az egyetlen fegyvered az érdeklődés fenntartása érdekében, és ha muszáj valamit dicsérni a Black Adamben, akkor azt mondom, hogy a VFX-szekvenciák itt jobban kidolgozottabbak, mint az a műfajra mostanság jellemző. Ettől azonban még nem jók. Nincsen kreatív és látványos koreográfia, csak megállás nélküli lassított vizuáliseffekt-hányás, méghozzá olyan karakterekkel, akikhez nincsen semmilyen érzelmi kötődésed. Az eleve instabil struktúra az utolsó félórában dől teljesen össze. A szokásos CGI-bunyó, zombik és egy elképesztően gyenge csavar hozza el a kegyelemdöfést. A Black Adam fő problémája azonban az, hogy unalmas. Nem vártunk mesterművet, de még egy szórakoztató popcornmozinak is kevés. Mintha húsz másik szuperhősfilmből vágták volna össze. A végeredmény emiatt a középszerűséget sem éri el.
125 perc, amerikai-kanadai-új-zélandi
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!