A jövő bűnei
2023.01.05. (Crimes of the Future) A nem is olyan távoli jövőben az emberiség megtanul alkalmazkodni szintetikus környezetéhez. Ez az evolúció az embereket túllépi természetes állapotukon és metamorfózisba vezet, ami megváltoztatja biológiai felépítésüket. Saul Tenser híres performansz művész, aki magáévá tette ezt az új állapotot, társával, Caprice-cel együtt avantgárd előadásokon mutatja be szerveinek metamorfózisát.
KRITIKA
David Cronenberg üdvözöl mindenkit egy olyan világban, ahol a sebészet az új szex.
Villányi Dániel
Amennyire közhelyessé vált mára David Cronenberget a biohorror atyjaként emlegetni, annyira régen alkotott már ebben a maga kreálta zsánerben a kanadai mester. Utoljára az 1998-as eXistenZ – Az élet játék esetében, aminek a munkacíme egyébként A jövő bűnei volt. De hogy az eljövendő idők vétkei mennyire be vannak akadva Cronenbergnek, azt az is mutatja, hogy a rendezői pályája egyik első, 1970-es alkotásának szintén A jövő bűnei volt a címe. Nem is tudunk más példát arról a filmtörténetből, hogy egy rendező ugyanazzal a címmel két, egymástól teljesen független filmet készített volna. Merthogy a régi és a mostani jövőbűnök között semmi összefüggés nincs a történet szintjén – hacsak az nem, hogy mindkettő egy Cronenberg vizionálta elfajult jövőben játszódik, és mindkettőben felvonulnak a rendező jól ismert mániái. Cronenberg tehát visszatért a zsáneréhez – és a hozott anyagból készült filmek egész sora után a saját, eredeti forgatókönyvhöz, szintén először az eXistenZ – Az élet játék óta. A biohorrorból pedig ezúttal a bio- a fontosabb, a horrorisztikus részletek kimerülnek a bizarr műtéti beavatkozások nyílt megmutatásában.
A jövő bűneiben ugyanis egy olyan világban járunk, ahol megszűnt az emberiség számára a fájdalomérzet, a testfunkciókat is külső alkalmazások szabályozzák, a sebészet az új szex, és a legnagyobb sztárok olyan művészek, akik közönség előtt vetetik ki az emberi evolúció/mutáció következő lépéseként bennük növő felesleges szerveket, hogy aztán elindítsák azokat a „Belső Szépség Versenyen”. És ahol már olyan gyerekek születnek, akik képesek megemészteni a műanyagot is – egy ilyen eset indítja el a történet bonyodalmait, a középpontjában a karizmatikus Viggo Mortensen és a rejtélyes-törékeny Léa Seydoux alakította művész-szerelmespárral, a hátterében titkos összeesküvéssel, titko sügynökökkel, valamint legkevésbé sem titkos testekkel és érzelmekkel. Cronenberget jó szokásához híven sokkal jobban érdekli egy ilyen világ kitalálása-működése, mint az, hogy mi történik benne aztán a szereplőivel, de az egyenként talán túlzónak, sőt, blődnek tűnő agyszüleményekből mégis valami egységes jön létre, funkciót és értelmet kapnak a cselekmény szintjén is – mint a rendező jobb filmjeiben. A mélyebb rétegekben pedig ezúttal is akörül kutakodunk, hogy milyen irányokba tart(hat) az emberiség az életét egyre jobban átszövő technikával, ez az átszövés hogyan valósulhat meg akár 
szó szerint is, hogyan lehet a technika emberi, egyáltalán: mi az, hogy emberi, és mi nem az. Nem véletlen az sem, hogy Cronenbergnél az elképzelt jövőbeli eszközök nem csillogó fémszerkezetek, hanem organikusnak tűnő tárgyak, mintha egy nagy tech-élőlény különféle szervei volnának. A minimalista, alig néhány helyszínen megteremtett történetből Cronenberg képes felépíteni egy cselekmény és gondolatiság szintjén is egységes disztópiát, és noha kiszámítható, sőt, kissé snassz befejezés felé tereli végül a karaktereit, de előtte kimondottan izgalmas kaland ott tartózkodni velük ebben a különös világban.
107 perc, kanadai-görög-brit
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!