Asterix és Obelix: A középső birodalom
2023.02.02. (Astérix & Obélix: L’Empire du Milieu) Kr.e. 50-ben a kínai császárnét megbuktatta és börtönbe záratta egy áruló herceg. A császárné egyetlen lánya és hűséges testőre a galloktól kér segítséget. A természetfeletti erővel bíró Asterix és Obelix örömmel fogadja a felkérést, hogy kiszabadítsák az uralkodót és megmentsék az országot. Ám miközben útra kelnek a távoli országba, egy másik nehézséggel is meg kell birkózniuk: Cézár szintén a trónra áhítozik, és az új hódítás reményében ő is a Középső Birodalom felé veszi az irányt.
KRITIKA
Bár az bebizonyosodott, hogy az Asterixet játszó színész szabadon cserélgethető, Gérard Depardieu az idők során annyira összenőtt Obelix szerepével, hogy a nagy kérdés az volt: működhet nélküle egy élőszereplős Asterix-mozi? Most kiderült: a válasz szerencsére igen.
Tóth Csaba
Nem szokásom ilyet írni, de most arra kérek minden kedves olvasót, hogy kezelje fenntartásokkal a most következő kritikát. Az Asterix és Obelix – A középső birodalom című filmet ugyanis egy párizsi sajtóvetítésen láttam eredeti nyelven, angol felirattal, márpedig ezekben a történetekben a nyelvi játékok és a beszélő nevek legalább annyira kulcsfontosságúak, mint a kiváló szinkron. Idehaza nem hinném, hogy lesz akár egyetlen francia nyelvű vetítése is, vagyis a közönség a szinkronizált változatnak köszönhetően egy sok szempontból más filmet fog látni, mint amit én néztem, sok esetben teljesen más poénokkal. Egy igazán nagyszerű magyar változat (mint amit annak idején A Kleopátra-küldetés kapott) segítségével a film még jobb lehet, viszont egy gyengécske rutinszinkron ez esetben képes lehet taccsra vágni a teljes filmélményt. Emiatt a most következő sorok inkább csak tájékoztató jelleggel bírnak arról, milyen potenciál rejtőzik a produkcióban, és mit csináltak a franciák 65 millió euróból.
Szögezzük le gyorsan: Gilles Lellouche Obelixe minden szempontból rendben van. Nem múlja felül Depardieu-t, de nem is marad bennünk hiányérzet, és a forgatókönyvíró-rendező-főszereplővel, Guillaume Canet-val alkotott párosuk végig jól működik, érződik, hogy az alkotók a kettejük barátságára helyezték a hangsúlyt. A mellékszereplők között már akad egy-két melléfogás. Elsőre Pierre Richard (alig felismerhető a szerepben) nagyszerű Panoramixnak tűnhet, de az alakítása sajnos túl enervált, Panoramix az öreg kora ellenére egy energikus, életteli karakter, és ez most sajnos nem jött össze. A kínai főgonosz, Deng Tsin Qin (jól látod, tényleg úgy ejtik, hogy Dancing Queen, és ezt a poént a filmben legalább hússzor elsütik) is kissé lapos figura, még szerencse, hogy ott van Caesar és Kleopátra örök párosa, Marion Cotillard és Vincent Cassel pedig örömmel marháskodnak a szerepekben, látható élvezettel ripacskodnak a szó 
jó értelmében.
Canet telepakolta a sztorit aktuális utalásokkal, amik között akad néhány egészen zseniális (például amikor a postagalamb turbékolása olyan, mint egy mobiltelefon rezgése), és egy-két erőltetett is. A film pont annyira fárasztó humorral bír, ami egy Asterix-mozitól elvárható, sorra jönnek a nyelvi poénok (amikor a dalokat saját képére formáló dalnokot Remixnek hívják…), és sikerül megtalálni azt a kellő egyensúlyt, amitől a filmélmény 12 és 42 évesen is szórakoztató lehet. Zlatan Ibrahimovic cameójából pedig sikerül a lehető legtöbbet kihozni: a focirajongók garantáltan a szék alá röhögik majd magukat a jelenetein. A lehetőség adott, már csak egy jó szinkron kell neki.
112 perc, francia
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!