Volt egyszer egy nyár
2023.03.09. (Aftersun) Sophie az apjával töltött gyerekkori nyaralás közös élményeire gondol vissza, amikor azt érezte boldog volt. Húsz évvel később a zűrzavaros emlékek és a képzelt emlékek közepette próbál rájönni, milyen is valójában az a férfi, aki az édesapja, visszatekint olyan dolgokra, amelyeket akkoriban nem igazán értett.
OSCAR-JELÖLÉS 2023
(Legjobb férfi főszereplő: Paul Mescal)
KRITIKA
Egy teljesen átlagos apa-lánya nyaralás, aminek pillanatai örökérvényűvé változnak az emlékezés és a mozi hatalma révén.
Villányi Dániel
A legtöbben valószínűleg onnan szereztek tudomást a Volt egyszer egy nyár létezéséről, hogy ez az a film, amiért főszereplői Oscarra jelölték az időközben új Gladiátorrá avanzsált Paul Mescalt. Valóban nem egy látványos darab az első filmes Charlotte Wells rendezése, a cselekményközpontú darabokat, nagy fordulatokat kedvelőknek nem is igazán ajánlható. Sőt: a Volt egyszer egy nyár története a mozifilmek dramaturgiájától merőben szokatlan módon gyakorlatilag nélkülöz bármilyen fordulatot. Egy lassan csordogáló nyaralás életképeibe csatlakozunk be: a 11 éves Sophie (Franie Corio) a 31 éves, elvált apukájával (Mescal) utazik egy átlagos törökországi vakációra a kilencvenes években. Mindenki számára ismerős helyzetek a minden egyediséget nélkülöző hotel mindennapjaiból, a többi vendéggel való interakciókból, néhány mondatos apa-lánya kommunikációkból, Sophie videónaplójának rövidke részleteiből. Csak múlik az idő a nyaraláson, és múlik az idő a moziban, mi pedig várjuk, hogy mikor jön az IGAZI sztori, mikor fog valami olyasmi történni Sophie-val és Callummal, amiért nekünk épp ezt a nyaralást mutatják meg a moziban. De nem jön semmi ilyesmi, mi pedig kénytelenek vagyunk szembesülni vele, hogy az az IGAZI történés, ami ezekben a lebegősen lírai módon megmutatott apró pillanatokban, töredékekben, gesztusokban, hangulatokban tetten érhető. Nemcsak a fordulatok hiánya miatt szokatlan a Volt egyszer egy nyár dramaturgiája, de a jelenetépítésében is, fura logika, vagy inkább logikátlanság szerint kerülnek egymás mellé dolgok. Aztán rájövünk, a film ráébreszt minket, hogy igazából egy emlékezést látunk, a logika az 
emlékek szabálytalanságának logikája, ami megőriz látszólag jelentéktelen dolgokat, és kihagyja azokat, ami csak akkor és ott tűntek fontosnak, utólag már nem. A felnőtt Sophie néz vissza a kislánykorának erre a nyaralására, épp annyi idősen, mint amennyi az apja akkor volt. A kislány emlékei hátterében megbújva pedig felfedezi azokat a nyugtalanító pillanatokat, amik valami sötétséget sejtetnek az apában: életválságot, depressziót, esetleg öngyilkos gondolatokat? A Volt egyszer egy nyár nem él a kínálkozó hatásvadászat eszközével, hogy a végére megfejtse, prezentálja a „titkot”. Nyitva hagyja ezt a kérdést is, azt állítva, hogy nincs egyetlen titok. Millió emberi pillanat van, amelyek együtt adnak ki valami örökérvényűt, és teljesen soha meg nem foghatót. De ettől szép.
102 perc, brit-amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!