2011.03.03.- Rango
KRITIKA
Az egyik legnagyobb tisztelgés, amit filmes műfaj csak kaphat.
Szöllőskei Gábor
Mostanság egyre több filmrendező üti bele az orrát animációs filmekbe. Mindegy, hogy esetleg legutóbbi filmjeiknek szakmai avagy anyagi buktája sarkallja őket erre, netalán a műfaj iránti mérhetetlen rajongásuk, lassan trenddé válik a direktorok között, hogy kipróbálják magukat az egészestés CGI-piacon. Az utóbbi évekből Zack Snyder (Az Őrzők legendája), Mike Mitchell (Shrek a vége, fuss el véle), Wes Anderson (A fantasztikus Róka úr), George Miller (Táncoló talpak) és Steve Oedekerk (Pata tanya: Baromi buli) adóztak az animációs filmek oltára előtt. Úgy tűnik, Robert Zemeckis pedig (Polar expressz, Beowulf – Legendák lovagja, Karácsonyi ének) végleg lehorgonyzott a pixelgyárosok kikötőjében. Ebben a zsánerben más szabályok uralkodnak, és nem biztos, hogy aki az élőszereplős terepen megállta a helyét, az ugyanolyan ügyességgel kezeli majd a firkavilágot is.
Nos, Gore Verbinskire ez nem vonatkozik. A Karib-tenger kalózaiba belefáradt filmes legalábbis hatalmasat kortyolt a rajzfilmbe ágyazott western műfajából, és úgy néz ki, azon nyomban fel is frissült. A Rango a klasszikus vadnyugati filmek (ráadásul azok közül is a mocskosabb fajtáé, lásd Django, A vad banda stb.) előtti vérbeli és lőporos hommage. Nem is beszélve A Nyugat Szellemének jelenetéről, ám ez legyen a nézők meglepő ajándéka. Verbinski és a Paramount stúdió ráadásul nagyon bátran nyúltak az anyaghoz: szépelgésnek ugyanis nyoma sincs. A szereplők olyan rusnyák, hogy az oroszlán is csak sírva zabálná meg őket, ám épp emiatt hitelesek. Ahogy minden más is: a helyszínek, a szituációk, a beállítások, a leszámolások és a már említett rosszarcú figurák mind-mind egy lassan kihalóban lévő, ám időnként újraélesztésen áteső (most épp A félszemű okán) műfaj elengedhetetlen és pontos hozzávalói. Az animációs 
filmek legfontosabb kellékével, a humorral azért kissé csínján bántak az alkotók, főképp a mű első felében, ám később az akcióval együtt ezen a terepen sem vall kudarcot a sheriffnek kinevezett lökött kaméleon története. Kérdés, hogy vajon ezen csak mi, felnőttek és/vagy western-rajongók tudunk-e majd önfeledten szórakozni, a Nickelodeonos csepp közönség pedig Némót és Villám McQueent követelve száguld ki bőgve az undorító figurák láttán, avagy a gyerkőcöket sem zavarja mindez, és különben se magunkból induljunk ki, hiszen ők már az anyatejjel együtt szívták magukba a brutalitást a mai rajzfilmekből és videójátékokból. Akárhogy is, a Rango elkészült, és mi, az ólábú pisztolyforgatók, torkokat maró whiskeyk, nagyot csulázó kocsmatöltelékek és embereket lyuggató töltények tisztelői hálásak vagyunk érte.
107 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!