2011.04.07.- Maci Laci

KRITIKA

„- Simon Phoenix, tud valami újat felhozni mentségére?
– Igen. Maci Laci.”

Feri, a mozigépész

E film után ez az egyetlen jó Maci Lacis poén, ami eszembe jut, és ugye ez sem itt hangzik el, hanem egy Stallone -klasszikusban (A pusztító).
Élő embereket és komputeranimált, a valódira még véletlenül se hasonlító, ellenben emberi nyelven beszélő (súlyosbító körülmény az éneklés) állatokat összeereszteni egy filmben a lehető leggagyibb megoldás, ami bárkinek is eszébe juthatott valaha. Már a herélt hangon vernyákoló mókusok is rengeteg agysejtünket pusztították el, de ez az új Maci Laci opusz még ezt is alulmúlja. Már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy ez a feldolgozás még azok kedves emlékeit is elpusztítja, akik a Jellystone park hőseivel tapétázták ki a gyerekszobájukat még anno. A CGI Maci Lacinak és Bubunak semmi bája nincs, Anna Faris feje pedig kábé annyira kerekedett ki, mint Brandon Fraseré a Drágán add a rétedet-ben (biztos ugyanazt szívták…), míg a többiek leginkább arccal a gázsi felé próbáltak fordulni – nem sok sikerrel. A történet érdektelen: a gonosz polgármester be akarja záratni a Jellystone parkot, hogy a fákat kivágatva jusson annyi pénzhez, amiből a város adósságát illetve kormányzói választási programját finanszírozni tudja, de nem számolnak Maci Lacival, Bubuval, a Rangerrel meg a békaszájú teknőssel. Jó néhány horrorfilmmel a hátam mögött mondom, hogy nagyfokú mazochizmus kell, hogy öt percnél tovább nézzük Maci Laciék „kalandjait”, amit rossz bizonyítványért lehet csak a kicsiknek felajánlani: Ha nem javítasz a matekjegyen, meg kell nézned még egyszer!
Feri szól: Agyhalál!

80 perc, amerikai–új-zélandi

Kapcsolódó cikkek:

No related posts.