2011.04.28.- Thor
KRITIKA
Thor kalapácsa „oda üt, ahova köll”, mégsem döngöl minket a moziszékbe. Ettől függetlenül egész jól szórakozunk.
Hlavaty Tamás
Kenneth Branagh a legnagyobb Shakespeare rajongó a kortárs filmben, több klasszikus és rendhagyó adaptációt rendezett már (V. Henrik, Hamlet, Sok hűhó semmiért, Lóvátett lovagok), ugyanakkor kiskorától imádja a képregények varázslatos világát. Most ezt a két szerelmét egyesítette első igazán nagyköltségvetésű szuperprodukciójában. A Marvel és a Paramount hatalmas játszóteret biztosított számára, ezért a látványvilágra és a kosztümökre rengeteg pénzt fordíthatott a direktor, ugyanakkor a Thor-ban nem meglepő módon nagy hangsúlyt kap a királydráma, a direktor megpróbálta végtelenül emberivé tenni isteni szereplőit és a lehetőségekhez képest legjobban kikerekíteni az apa-fiú konfliktust és a testvér-intrika szálat.
Thor (Chris Hemsworth), Asgard birodalom örököse igazi legény a gáton, ő a két lábon járó nyers férfierő – ha meglengeti méretes kalapácsát, elalél az asszonynép, pedig ekkor még azt sem tudják, hogy a mellizom mögött bizony szívizom is van. Lobbanékonysága miatt azonban könnyen megvezeti őt az ármánykodó testvér, Loki (Tom Hiddleston), ezért apjuk, Odin (Anthony Hopkins) száműzi fiát a kilenc létező világ egyikébe, ami történetesen pont a Föld. Mindez soknak bizonyul Odin szívének, ezért kómába esik, közben pedig a fattyú Loki veszélybe sodorja a királyságot. A Thor-ról senki sem mondaná meg első blikkre, hogy képregényfilm, papírízt maximum néhány karakternél érzünk. Inkább afféle dimenzió-utazós, skandináv mondakörből táplálkozó fantas
y, az Excalibur, A 13. harcos, a Végtelen történet és egy rakás további film elemeiből felépülő, nem túl eredeti, de működőképes sztori, melyben két szálon, két külön dimenzióban zajlik a konfliktus és persze hamar sor kerül az átjárásra a kettő között. Thor konkrétan Új-Mexikóban találja magát, és finoman szólva is elüt a vadnyugati hangulatú kisvárosban mozgó emberektől, ez a mozzanat pedig beindít egy kellemes komikus szálat, amely a Jöttünk, láttunk, visszamennénk mozik alapötletét juttatja eszünkbe. Igazából jót is tesz a filmnek ez a kis lazaság, mert ekkorra pont kezdjük kínosnak érezni a komolyan előadott intergalaktikus népmesét. Ami a szereplőket illeti: Portman most is elbűvölő a törékeny, ugyanakkor céltudatos kutatónő szerepében, Hopkins jól hozza a bölcs királyt, Hemsworth pedig… mondjuk úgy: a célnak megfelel! Ezen kívül van pár meglepő, de jelentéktelen mellékszereplő (Rene Russo, Jeremy Renner, Samuel L.Jackson), a 3D ezúttal sem indokolt, de nem is zavaró, és igazából csak azt bánjuk, hogy Patrick Doyle zeneszerző helyett nem a Manowar zenekar jegyzi a filmzenét.
114 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!