2011.05.05.- Halálos iramban: Ötödik sebesség
KRITIKA
Végtelen történet.
Tóth Csaba
Egyes vélemények szerint a Halálos iramban ötödik része a franchise legerősebb darabja. Bizonyára sok rajongó felkapja a fejét eme kijelentésre, de én azért óvatosabban fogalmaznék: a Halálos iramban-mozik közül a legjobbat kiválasztani olyan, mintha az embernek azt kéne eldöntenie, hogy pisztoly vagy sörétes puska által akar-e átkerülni a másvilágra. Jó választás nem létezik.
A franchise szép lassan leginkább a Fűrész szériához kezd el hasonlítani. Az egyes részekben tetszés szerint adagolja a régebbi epizódokban feltűnt szereplőket és mindig pontosan azt adja a célközönségének, amit elvárnak tőle: ugyanazt. A monomániás rajongótábor pedig képtelen ráunni a kedvencére, ha az egyes epizódokban megvannak a szükséges összetevők: Vin Diesel, Paul Walker, dögös csajok miniben, üvöltő hiphop soundtrack, felturbózott álomverdák, tőmondatokból álló dialógusok, macsó erőfitogtatások, betyárbecsület és néhány jól megkoreografált, lehetetlen mutatványokkal tarkított autós üldözés. A harmadik rész anno pont azért nem lehetett közönségkedvenc, mert néhány összetevőt kihagytak a számításból. A fanoknak jó hír, hogy az alkotók ezúttal semmit sem felejtettek ki a receptből, az meg már valószínűleg csak a magamfajta kritikust zavarja, hogy közben az agyukat is elhagyták valahol félúton.
Az egyetlen furcsaság az ötödik epizóddal kapcsolatban, hogy Justin Lin néhány perc erejéig elhiteti velünk, hogy ez most picit más lesz: a film közepe táján elkezdi az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi mintájára heist movienak álcázni a moziját klasszikus csapatösszeszedéssel és trükkös tervvel, de mintha a vége felé megijedne az új ötletektől: simán sutba dobja a korábban felépített sztorielemeket, hogy az agyas balhé helyett inkább egy bazi nagy autós üldözéssel zárja le a történetet. Ezt nem is teszi rosszul, mivel a fenti jelenet minden hülyesége ellenére valóban lélegzetelállító, és olyasforma zúzást láthatunk benne, ami általában csak a Michael Bay-mozik autós üldözéseire jellemző. Ha valamire talán emlékezni fogunk a filmből pár hónap múlva is, akkor ez lesz az. Az alibiző sztori (egy újabb utolsó balhé a visszavonulás előtt), az új karakterek (a tök fölösleges Dwayne Johnson és a rendőrnő), a nevetségesen erőltetett „mi egy nagy család vagyunk” vonal vagy a végefőcím közepébe bevágott plusz jelenet kínos csavarja csak addig marad meg bennünk, amíg be nem ülünk popcornnal a kezünkben a következő nyári akciómarhaságra. Akiknek az előző részek is bejöttek, azok persze egy percig se hallgassanak rám és irány a mozi!
130 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!