2011.06.09.- Az igazság ára
KRITIKA
A tárgyalóterem mindig kiváló filmes helyszín, ha valaki lelkiismeretről, a rendszer bizonytalanságáról, vagy a beteg társadalomról szeretne mesélni. Az igazság ára mindhármat megteszi egyszerre.
Hlavaty Tamás
A 2007-es Különleges indíték után második nagyjátékfilmjét is összehozta Brad Furman, aki ezúttal a jog és a bűn ingoványos talajára vezeti nézőit. A főhős Mickey Haller (Matthew McConaughey), a rámenős és dörzsölt Los Angeles-i ügyvéd, aki olyan gyorsan mozog ebben a világban, hogy alig bírjuk felvenni a ritmusát. Mickey bármit elvállal, ha jól megfizetik, látszólag nincsenek elvei és érzései, de van, ami őt is kizökkenti, a film végére pedig alapos jellemfejlődésen megy keresztül. A cselekmény akkor indul be, amikor hősünk elvállalja az ingatlanos mogul egyetlen fiacskájának (Ryan Phillipe) ügyét, akit azzal vádolnak, hogy durván agyonvert egy prostit, de állítása szerint kelepcébe húzta valaki. A filmben tehát pont olyan hangsúlyos a nyomozás, mint a jogi rész (ez nyilván az egyik forgatókönyvírónak, a Monk – A flúgos nyomozó sorozatot is jegyző John Romanónak köszönhető), és miközben ügyfele múltjában kutakodik Mickey, közben saját magával is szembe kerül, feléledő lelkiismerete pedig veszélyes terepre sodorja őt.
Matthew McConaughey hosszú idő óta először színészkedik, ez máris jó hír, ráadásul kiválóan, de a többi karakterhez is jó érzékkel választottak színészt az alkotók. Az ex-feleség, Marisa Tomei nem kapott hangsúlyos szerepet, a kölyökképű Ryan Phillipe viszont jó döntés volt, ahogy a privát nyomozót alakító William H. Macy is, aki úgy néz ki, mintha a Uriah Heep zenekar roadja lenne. Az igazság ára leginkább a Legbelső félelem és Az ördög ügyvédje közé lőhető be, néha 
kapunk NCIS-es valóságrekonstrukciókat – ez nem annyira jó hír, viszont más hibát nem igazán találunk. Emellett nagyon pontos képet fest arról, milyen lépések előzik meg a tárgyalást, ebben a krimiben pedig már a félidő környékén kiderül az igazság, így nem az lesz a meglepetés, hogy kiről rántja le a leplet az ügyvéd, hanem hogy hogyan teszi meg ezt. A rendező nagyon szépen összekapcsolta a múltat és a jelent, a valóságot és a fikciót a pisztoly relikvia motívummal, amit a főhős apjától kapott, aki anno a híres gengsztert, Mickey Cohent (valós személy) védte. Most is hasonló a helyzet, csak más a környezet, mások a bűnözők és legfőképp: mások a játékszabályok, Los Angeles viszont továbbra is a mocskot csillogással eltakaró kétarcú város. A film ritmusa kiváló, ügyesen adagolja a feszültséget a direktor, aki az amerikai igazságszolgáltatásnak is bemutat elegánsan, és bár sem vizuálisan, sem dramaturgiailag nem formabontó Az igazság ára, sőt, nem igazán találunk benne olyan vonást, melyet ne láttunk volna korábban, a sok pozitív elem mégis remek egésszé áll össze, és szerencsére nincs nagy konklúzió sem, így morális beöntés nélkül távozhatunk a moziból.
118 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!