2011.06.23.- Hanna – Gyilkos természet
KRITIKA
Most aztán kiderül, hogy a Vágy és vezeklés valóban egy zseni műve volt-e, vagy csak a csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően született meg.
Tóth Csaba
Az egyik angol nyelvű filmes magazinban Joe Wright nemrég egy személyes hangvételű vallomást tett közzé arról, mekkora csalódást jelentett neki A szólista hollywoodi forgatása. Az angol direktor nem igazán találta meg a közös hangot a stúdióval, és szerinte ennek tudható be a film felemás fogadtatása. Talán ennek is köze volt ahhoz, hogy a direktor szakított a stúdióval és az új filmjét a Sonynál forgatta, ráadásul nem mondhatni, hogy hagyományos módon került a Hannához. A megszokott módi szerint általában a rendező szokta felkérni a színészeket a munkára, nem pedig fordítva, de e film esetében pont Saoirse Ronan volt az, aki Joe Wrightot ajánlotta a stúdiónak a munkára, akinek tulajdonképpen az egész karrierjét köszönheti. Nem egy hálátlan csaj, annyi szent!
A film, melynek forgatókönyve többször is megjárta az év legjobb megfilmesítetlen forgatókönyveit összegző úgynevezett Black Listet, megérdemelte a bizalmat. Ugyan a Ha/Ver óta már nem számít kuriózumnak, ha egy törékeny tinilány gyilkolja halomra a felnőtteket, de a Hanna – Gyilkos természet abban a tekintetben mindenképp újat nyújt, hogy itt mindezt komolyan kell vennünk, de ez egyáltalán nem esik nehezünkre. A film elsősorban egy furcsa mese egy lányról, akinek nem volt gyerekkora, hiszen már pelenkásan több nyelven beszélő, bárhová beolvadó bérgyilkosnak képezte ki az apja egy isten háta mögötti rengetegben. A legtöbb hasonló sztorinál a filmesek 
igyekeznének fantázia- és álomjelenetekkel tarkítva meseszerűvé varázsolni Hanna világát, de Wright szembemenve a rutinnal inkább a valóságot formálja picit meséssé. Az erdőben felnőtt Hanna szemében egy egyszerű medence vagy a televízió is furcsán idegen tud lenni, az pedig, hogy a végső leszámolás egy elhagyatott, gazzal benőtt vidámparkban zajlik, egyértelműen szimbolizálja a gyerekkor végét.
Bár egy ízig-vérig akció-thrillerről beszélünk, a Hanna – Gyilkos természet című filmből mégsem az akciójelenetekre, hanem a nem evilági hangulatára fogunk emlékezni a leginkább. Wright eléri, hogy tökéletesen azonosulni tudjunk a kislánnyal, és az ő szemén keresztül mi is kicsit rácsodálkozzunk a már ezerszer látott nagyvilágra. Az egyedi atmoszféra megteremtését segíti a The Chemical Brothers lenyűgöző és semmi máshoz nem hasonlítható, kicsit gépies zenéje is. A NIN-főnök Trent Reznor és a Daft Punk után ismét bebizonyosodott, hogy érdemes a filmzenéket a soundtrack terén kevésbé jártas könnyűzenészekre bízni, hiszen gyakran sokkal jobb teljesítményre képesek, mint a már rutinból dolgozó, profi filmzeneszerzők.
És végül a cikkünk elején feltett kérdésre a válasz: a Vágy és vezeklés sikere nem a véletlen vagy a szerencse műve volt.
111 perc, amerikai-brit-német
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!