2002.12.05.- Harry Potter és a Titkok Kamrája

By Echte on 04 December 2002 in Filmkritikák0 Comments

KRITIKA

Jó, hogy a mozifilmekre nem kell föltenni az ORTT idióta korhatár körét, mert a sárga karika nemcsak végigvilágítaná a filmet, de még a szám is váltakozna benne: egyes jeleneteknél valószínűleg magasra szökne.

SCHIMANSKI

A film hosszú, de csak fizikai értelemben (161 perc), az idő múlását ugyanis kizárólag az ülep érzi meg, az agynak és a szívnek erre nem marad ideje: folyamatosan „dolgoznak”. A leíró részek, és – a hétköznapi szókincsen túli – jelzők elhagyásával kétségtelenül könnyen befogadhatóvá tett Harry Potter-könyvek rajongói már előre figyelmeztettek: a második rész jóval thrilleresebb lesz az előzőnél, és ezt a – némiképp álságos – hazai korhatár-szisztéma hatóságilag is igazolta, 14 év alatt a filmet csak szülői felügyelet mellett javasolják. A Titkok Kamrája ezzel együtt sem lett hűtlen a gyerekfilm státuszhoz, Potter úrfi továbbra is a kortársaié, csak épp ezúttal a fölnőtt kísérők sem azzal ütik majd el az időt a moziban, hogy átszellemült mosollyal leginkább a vászonra fókuszáló kiskorút nézik, miközben a tátott szájából ki-kipottyant pattogatott kukorica-szemeket szedegetik össze. A humor és az izgalom kortalan forrásait tartogatja a film: ilyen például Kenneth Branagh hihetetlen iróniával elővezetett médiapojácája, az önelégült Gilderoy Lockhart professzor, a hamisítatlan komédiássá érett Rupert Grint (a rőt Ron Weasley szerepében), az arányosan genyó és felnőttesen ármánykodó, tehetséges Tom Felton (Draco Malfoy szerepében) illetve a teljes egészében számítógépes animációval készült viccesen mazochista házimanó, Dobby, akinek – a figura kétségtelen humorán kívül – az a legnagyobb erénye, hogy közelebbi és távolabbi rokonait, Shrektől Yodáig, úgy idézi meg, hogy közben egyiküket sem koppintja.
A látványvilág és az akciójelenetek kivitelezése (technikai és dramaturgiai szempontból egyaránt) az első ligába emelik a filmet: a kviddics-jelenet még jobb, mint a Bölcsek Kövében, pedig azt sem ásítoztam végig, a pókos üldözéses jelenetnél pedig valószínűleg néhány felnőtt nézőnek is becsúszik a Sport-szelet. A filmre adaptálás közben a történet némileg átalakult, önmagában is közelebb került egy gyerekszereplőkkel eljátszatott misztikus thrillerhez (halványan a Titanicon látott mexikói Ördöggerinc című filmre emlékeztet), semmint egy – úgymond – „kalandokkal teli ifjúsági filmhez”, amely a világ rakottabb tájain akár a televíziók matinéiban is lemehet majd egykor.
Némi deficitje legföljebb a gonoszok, ha tetszik a mardekárosok oldalán van a filmnek: rettenetes fehér parókájában Lucius Malfoy úgy néz ki, mint egy low-budget vámpírfilm sután maszkírozott szereplője, szegény, jobb sorsra érdemes Jason Isaacs kemény arcvonásait használhatatlanná is lágyítja ez az olcsó, fehér „ráma”, így aztán Malfoy papa a szó átvitt és konkrét értelmében is haloványabb fiánál. A szereposztás egyetlen tévedése a Tom Denem – rövid, de a „fordulat” miatt kulcsfontosságú – szerepében látható Christian Coulson, aki még akkor is „magatartás, szorgalom: ötös” strébernek hat, amikor már nagyon nem kellene. Chris Columbus utolsó HP filmjével tehát magasra rakta a mércét, az utód Cuarónnak föl kell kötnie a gatyáját, ráadásul a remek Dumbledore-ral (a néhai Richard Harris) már nem számolhat, és a hírek szerint a rapid módon kamaszodó Daniel Radcliffe-fel se sokáig. Az eddigi két rész mindenesetre kiérdemelte, hogy drukkoljunk neki.