2005.12.01.- Harry Potter és a Tűz Serlege

By Echte on 30 November 2005 in Filmkritikák0 Comments

KRITIKA

A Magyar Mennydörgő odateszi a meccset!

Szöllőskei Gábor

Amíg nem szárad ki a tinta J. K. Rowling tollából, addig a Warner Bros. halálra fogja keresni magát, és egyáltalán mindenki, akinek bármi köze is volt a szemüveges ifjú titán x-edik kalandjához! Columbus két iparos munkája és Cuarón egyedi Potter-víziója után Mike Newell kapott lehetőséget a kibontakozásra, kinek homlokán ott villog a piros „csöpögés-veszély” neonfelirat. Elég, ha legutóbbi dolgozatára, a Mona Lisa mosolyára gondolunk. Féltem is ennek okán egy kissé a negyedik rész megfilmesítésétől, hiszen a Tűz Serlege éppen komorabb hangvétele, kevésbé gyerekes történései, „fantasysebb” cselekménye miatt ragadott meg. Aztán megjelentek az első poszterek, képek a filmből, majd az első kritikák, és kezdtem kevésbé feszengeni a bőrömben. Sötét hátterek, dicsérő sorok, szikárabb tónusok tömkelege töltötték csordultig látóteremet. A nézők pedig a mozitermeket. Már az első hétvégén százkétmillió dollárt keresni nem kis érdem, sőt az eddigi legjobb eredmény a HP filmek közül. A több mint két és fél órás élmény után pedig végre kellemesen nyugtázhattam magamban, hogy Newell sem mondott csődöt. Bár ez esetben nem feltétlenül az övé a babér. Cuarón adaptációja pont azért volt kiemelkedő, mert egyedi színfoltokkal gazdagította a franchise-t, pörgősebbre vágta, felrázta az alapanyagot, és nem szóról szóra filmesített. Newell filmje is van olyan jó, mint az Azkabani fogoly, ám a fő érdem ezúttal Rowlingé és Steven Klovesé, akik lehengerlő sztorival látták el a folytatást, megfosztották azt az unalmas taktusoktól, kiemelték a cselekmény fontosabb szálait, összmunkájukat pedig Newell kifogás nélkül festette celluloidra. Hőseink egyre kamaszodnak, cseperedésükkel pedig kalandjaik is egyre komolyabbá válnak, az életveszélyes helyzetek hatványozódnak, és bizony már az sem okoz meglepetést, hogy egy szimpatikus szereplő is az örök varázslómezőkre távozik. A könyv irdatlan terjedelme miatt természetesen képtelenség lenne, ha minden szereplő kellő mennyiségű feltűnési lehetőséget kapna, így a negyedik részben keveset látunk például McGalagonyból (Maggie Smith), Pitonból (Alan Rickman), de még Robbie Coltrane is csak annyit szerepel, hogy a rajongói valamelyest enyhítsék Hagrid-éhségüket. Az új szereplők közül teljesen egyértelműen a sorozat legfurább karakterét alakító Brendan Gleeson (28 nappal később, A falu, Trója) viszi a pálmát Rémszem Mordon megformálásáért. Ennyire visszataszító és őrült, ámde annál szimpatikusabb csodabogarat ritkán látni manapság. Az alkotók maximalizmusát dicséri, hogy a filmben a francia lányt a francia Clémence Poésy, a bolgár fiút pedig a bolgár Stanislav Ianevski játssza, a hitelesség így még kézzelfoghatóbb (már amennyire lehet hitelességről beszélni egy sárkányokkal és „frászt rám hozó” sellőkkel megtűzdelt fantasy esetében). Mindemellett külön öröm lehet számunkra a legfélelmetesebb és legkegyetlenebb sárkány neve, az a bizonyos Magyar Mennydörgő! A vele való küzdelem a film legütősebb szakasza! Mindent összevetve Newell Potter-menete is ékes példája a sorozat kapcsán hangoztatott meglátásnak: egyre hosszabb, egyre komorabb, egyre jobb!