2011.08.18.- A majmok bolygója: Lázadás
KRITIKA
A prequel szó kapcsán leginkább Hollywood pénzsóvárgására szoktunk gondolni, nem pedig arra, hogy egy történet előzménye mennyi érdekességet rejthet magában.
Tóth Csaba
Gyanúnk természetesen nem alaptalan, pedig vannak alkalmak, amikor le kell győzni az előítéleteinket. Az 1968-as A majmok bolygója sztorija nem csak számos folytatás, hanem egy (vagy több?) előzményfilm lehetőségét is magában hordozta, hiszen kit ne érdekelne, hogyan foglalták el kicsiny bolygónkat a majmok?
Az alkotók a sorozat negyedik részének alapötletét helyezték át mai környezetbe. A majmok egy kísérleti gyógyszertől kezdenek el okosodni, de ez a rész még nem a háborúról szól. A film egyszerre egy megható, klasszikus Frankenstein-történet (a teremtmény a teremtője ellen fordul) és egy megrázó börtöndráma, melyben kivételesen emberek helyett majmok szenvednek a rácsok mögött, ám szavak nélkül is értjük őket. Rupert Wyatt fura játékot játszik velünk. Eléri, hogy saját fajtánk helyett az elnyomott csimpánzoknak szurkoljunk, és ez egyáltalán nem esik nehezünkre még azután sem, amikor a Golden Gate hidat szinte lerombolják egy csata során. Ez jórészt a csodálatosan megalkotott CGI-teremtményeknek köszönhető, akiknél realisztikusabb kreatúrákat még nem láthattunk a nagy vásznon. És persze jókora hátba veregetést érdemel Andy Serkis is, akinek most aztán tényleg illene ott kell lennie a legjobb férfi főszereplő Oscar-jelöltjei között. James Franco-t és John Lithgow-t itt már lejátszotta, úgyhogy a határ a csillagos ég…
110 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!