A színfalak mögött: Államtrükkök
Az igazság: szolgáltatás
Legalábbis jó néhány magasrangú amerikai kormánytisztviselő így gondolta a legutóbbi iraki háború kirobbantásakor. Az Államtrükkök az ellenük mondó kevesek egyik esetét, egy házaspár történetét dolgozza fel, parádés szereposztással.
Villányi Dániel
Valerie Plame csinos, törékeny szőke nő létére a CIA egyik fontos beosztású titkosügynöke, a rábízott terület Irak, ami a történetünk idején különösen érzékeny zóna, mivel a Bush-adminisztráció épp háborúra készül Szaddam Husszein ellen. Valerie épp ezért szervezi meg a kapcsolatfelvételt az egyik akciója során az iraki állítólagos atomprogram tudósaival, de a kutatásai negatív eredményeket hoznak, magasabb szintről pedig nem ezt várják el tőle.
Joe Wilson visszavonult diplomata, egykor nagykövet több keleti országban. A helyismerete miatt a CIA megbízza, hogy nézzen utána egy nigeri uránszállítmánynak, amelyet állítólag Irak rendelt meg az afrikai országtól. Wilson kutatásai negatív eredményt hoznak, így annál nagyobb meglepetésként éri, amikor hazája háborút indít Irak ellen, többek között az ő jelentésére hivatkozva. Cikket ír a New York Times-ba „Mit nem találtam Afrikában?” címmel. Valerie Plame és Joe Wilson házasok, így amikor támadásba lendül ellenük a felsőbb hatalom, akkor együtt kapnak a jóból, és a krízishelyzet a házasságukat is megrengeti. Az új szituációban újra kell gondolniuk a saját életüket és az egymáshoz fűződő viszonyukat is.
Valerie és Joe esete valóban megtörtént és nagy port kavart a tengerentúlon néhány évvel ezelőtt, könyvet is írtak belőle mindketten: „Az igazság politikája: a hazugságok mögött, melyek az iraki háborúhoz, és a feleségem CIA-státuszának elárulásához vezettek: egy diplomata emlékei”, illetve „Államtrükkök: az életem kémként, és a Fehér Ház árulása velem szemben” címmel. A sztori túl jónak tűnt ahhoz, hogy ne csapjon le rá Jerry Zucker producer (Csupasz pisztoly-trilógia, Ghost): „Lenyűgöző sztorinak találtam a dolog politikai vonatkozásai miatt. De aztán minél többet mesélt nekünk Valerie és Joe arról, hogyan hatott mindez a házasságukra, annál inkább rájöttem, hogy egy mélyen emberi, személyes dráma is rejlik az anyagban.”
Zucker felkérte forgatókönyvírónak Jez és John-Henry Butterworth-t (On-lány, Az utolsó légió), akik kiterjedt kutatómunkát végeztek: rengeteg emberrel készítettek interjút a szembenálló nézőpontok mindkét oldaláról. Sőt, igazából a rendezőt is ők hozták: „Nem túlzás azt állítani, hogy Butterworth-ék a kedvenc forgatókönyvíróim.” – meséli Doug Liman rendező, aki az első Bourne-film és a Mr. és Mrs. Smith rendezőjeként igazán rutinosnak mondható kémfilm-ügyben. „Régebben besegítettek az egyik filmem szkriptjébe, és azóta csomószor kértem őket, hogy írjanak nekem egy teljes forgatókönyvet is, de hiába. Így most kapva kaptam a lehetőségen. Annál is inkább, mert rájöttem: ez itt az IGAZI Mr. és Mrs. Smith! És hogy ez a film igazából a házasságról szól, nem holmi politikai lektűr. Olyan történet, ami érvényes lett volna 100 éve, és az lesz 100 év múlva is. A háborúról szól, de a harc helyszíne nem Irak, hanem a Wilson-család.”
A két főszerepre két igazi nehézsúlyú klasszist sikerült megnyerni, akiknek ráadásul nem ez az első közös munkája: Naomi Watts és Sean Penn már szerepelt együtt a 21 gramm és A Richard Nixon-merénylet című mozikban is. Naomi Watts közvetlenül a második gyermekének születése után kapta meg a forgatókönyvet, így nem volt épp sok munkakedve, mégis felkeltette az érdeklődését. „Az tetszett meg benne, ahogyan a kapcsolatuk problémáinak kibogozás és a házasság újjáépítése érzelmeket visz a történetbe, fogva tartja a nézőket, és ad nekik valami többet a történelmen túl, amihez kapcsolódni tudnak.”
A forgatás 2009 tavaszán zajlott, az amerikai helyszínek New York és Washington voltak. Ugyanakkor Valerie közel-keleti kiküldetései és Joe nigeri útja is megjelennek a filmben, ezeket a részeket Egyiptomban, Jordániában és Malajziában vették fel. Az Irakban játszódó történések jó részét pedig tényleg Irakban forgatták, így ez a film lett az első olyan amerikai (és nem dokumentum-)film, ami az iraki háború óta az országban forgott. Ehhez szerencsére csak kis stábra volt szükség, a két nagy sztár sem szerepel ezekben a jelenetekben, így egyszerűbb dolga volt azért a filmeseknek. Persze így is végig golyóálló mellényt viseltek, és minden mozdulatukra feszülten figyelniük kellett, ami Doug Liman szerint csak jót tett az amúgy is ideges hangulatú iraki utcajeleneteknek.
Az Államtrükkök premierjére a 2010-es cannes-i filmfesztiválon került sor (Arany Pálmára is jelölték), és természetesen a bemutatását követően élénk viták bontakoztak ki arról, hogy mennyire hitelesen a filmben megjelenő események. Érvek ütköztek pro és kontra, de igazából a film egyik állításáról sem tudták bebizonyítani, hogy hamis volna. Egyedül az alkotók által is vállaltan fiktív részek nem ugyanolyanok, mint a valóságban (Valerie például nem személyesen utazott a közel-keleti küldetéseket intézni), de egyébként még a film szellemiségének bírálói is elismerték a karakterek és helyzetek alapvető hiteleségét.
Bebújni egy élő ember bőrébe
A film megtekintése után az igazi Valerie Plame le volt nyűgözve a vásznon látott önmaga és a valóság közti hasonlóságtól. „Érzelmileg és fizikailag is valamit nagyon elkaptak.” – meséli. „A fiam pedig, amikor meglátott egy fotót rólam és Naomiról a film díszletei között, megkérdezte, hogy nem furcsa-e ennyi idősen egy ikertestvérre találni.” Plame és Naomi Watts a forgatás kezdetéig ugyan nem találkoztak, de rendkívül sokat beszéltek telefonon és emailben. „A személyiségére koncentráltam: milyen a belső élete, milyen ő anyának, feleségnek, vagy épp dolgozó nőnek.” – meséli a színésznő. „Tudni akartam róla mindent.”
Az igazi Joe Wilsont teljesen felvillanyozta, hogy Sean Penn fogja őt alakítani: „Ha az ember bőrébe egy ilyen színész bújik bele, az tényleg több, mint amit valaha vártál. Seannal egy hetet töltöttünk együtt a forgatás előtt, és tényleg bámulatos volt, amit aztán láttam tőle.” Doug Liman szerint „Sean Penn átalakulását megfigyelni olyan volt, mintha A testrablók támadását nézné az ember. Egy idő után nem eljátszotta Joe Wilsont, hanem ő volt Joe Wilson. Életem egyik leghátborzongatóbb élménye, hogy szemtanúja lehettem ennek a folyamatnak.”
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!