2011.09.22.- Srác a biciklivel
KRITIKA
De Sica klasszikusában apa és fia keresi kétségbeesetten a megélhetést biztosító, utolsó reménysugarat jelentő kerékpárt, míg itt egy bringás srác kutatja apját és a helyét a világban.
Hlavaty Tamás
Mostanában egyre gyakrabban találkozunk az artfilm kínálatban olyan darabokkal, melyek a gyerekek elvadulásával és a jelenség szociális hátterével foglalkozik. A skandináv Egy jobb világ, a német A fehér szalag és a magyar A hetedik kör után most Franciaországból fogadhatjuk a Srác a biciklivelt, melyet a cannes-i kedvenc belga Dardenne fivérek készítettek, akik kétszer is megkapták az Arany Pálmát (Rosetta, A gyermek), most pedig a zsűri nagydíját zsebelhették be. Új mozijuk nem egy család szétesését mutatja be (ez esetünkben már alapállapot), hanem az utána keletkezett űrt. A főhős egy Cyril nevű kisfiú (Thomas Doret), akit eltaszít maga mellől az apja, ezért egy őt kihasználó dílerben találja meg az apafigurát, míg nevelőanyja mindent megtesz azért, hogy magához édesgesse a mindent és mindenkit elutasító dühös gyermeket.
A filmet a realista témához passzoló sivár képi világ jellemzi, a hangsúly a drámán van, de sokszor modorossá válik a film, az egyetlen akciójelenet végtelenül esetlen, az állandóan hadakozó fiú pedig empátiát ébreszthet a nézőkben, de sokan lesznek, akik kimondottan idegesítőnek találják majd a karaktert, és ennek nem a szívtelenség az oka, hanem hogy a direktorok picit túlrajzolták a figurát. Volt ez már jobb is.
87 perc, belga-francia-olasz
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!