2011.10.06.- Néma csönd
KRITIKA
Hát lehet más egy észak-európai thriller, mint lassú, csendes, feszült és kegyetlen?
Villányi Dániel
Az elsőfilmes svájci rendező, Baran bo Odar Németországban készült, skandináv színészekkel dúsított bűnmozija szépen beteljesíti az elvárásokat, igaz, ennél többre nem is vállalkozik. A feszes, melodrámai elemekkel kevert thriller két pedofil gyilkosságot állít egymás mellé: az egyik 1986-ban történt, és bár felderítetlen maradt, mi tudjuk, ki az elkövetője – a másik huszonhárom évvel később, és hiába hasonlít kísértetiesen a korábbi esetre, nem tudni, ki és miért tette. A hasonlóság persze sokaknak feltűnik, a nyomozás pedig feltépi a régi sebeket, de talán épp ez kell ahhoz, hogy végre mindenre fény derüljön.
A forgatókönyv szépen játssza ki egymás mellett és egymással szemben a két idősíkot, okosan adagolja az információkat, hogy a nézők fejében pont a megfelelő pillanatokban álljanak össze a megfejtések. A vicc az, hogy hiába van minden a helyén, pont a legvégén kiderülő indíték (azaz hogy miért követte huszonhárom év után egy második gyilkosság az elsőt) áll gyenge lábakon, és tűnik íróasztalfiókból előhúzottnak. Ettől eltekintve viszont végtelenül profi munkát látunk: hibátlan, jól kitalált képi világ, erős színészek, nyomasztó atmoszféra. Azonosulni mondjuk nincs kivel: az összes szereplő valamilyen (lelki) defektussal küzd, ami ilyen dózisban azért már sok. Talán ezért, talán az eredetiség hiánya miatt a Néma csönd hiába míves darab, túl mély nyomot nem hagy.
A végső százalék a VOX írói által adott százalékok átlaga.
120 perc, német
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!