2011.10.13.- Jane Eyre
KRITIKA
Charlotte Brontë története még mindig érvényes. És még mindig új.
Vörös Adél
Az érdekes az, hogy a Jane Eyre-nek nem kell feltétlenül gyökeres változásokon keresztülmennie ahhoz, hogy ne csak „egy újabb” adaptáció szülessen belőle, hanem „az” új. Franco Zefirelli klasszikus irodalmi feldolgozásait sokszor nehéz túlszárnyalni, s csak nagyon merésznek vagy nagyon másnak kell lenni ahhoz, hogy ne egy lanyha másolat szülessen. Moira Buffini forgatókönyvíró – ő írta a Tamara Drewe-t is – és Cary Fukunaga rendező kikerülik ezeket a buktatókat. A Jane Eyre gyönyörű film. Sodrását, hangulatait, feszültségét – sőt, humorát! – forgatókönyvi finomságoknak, rendezésbeli érzékenységnek köszönheti. A színészi oldal telitalálat: ha Mia Wasikowskával (Jane Eyre szerepében) mostantól végigjátszatják a fél világirodalmat, szerintem sokan nem bánnánk. A furcsa arcú lány már az Alice Csodaországban esetében is telitalálat volt, de Jane Eyre-ként is életre kel. Jó partnere is van hozzá, mivel közte és a Rochestert játszó Michael Fassbender között nem kicsit működik a kémia. Ha romantikát és realizmust akarnánk Alkonyat és Fűrész helyett illusztrálni a tinédzser korosztálynak, akkor erre most ez az ideális film, mert a székhez ragaszt. Charlotte Brontë talán nem is sejtette, de ő már azt is tudta, milyen feszültséget tud teremteni az, amikor a romantikus drámába még egy kis thriller is keveredik.
120 perc, brit-amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!