Írta: MaT21 (tegnap 22:43:37)
| eddig mindegyik rész agyatlan és idétlen pàrbeszédekből állt, de ha még ezeket is fokoztàk az durva lesz...:)) |
Írta: TomPowell (tegnap 22:39:59)
| Halálos iramban 6 A legagyatlanabb, a fizika törvényeire és a normális párbeszédekre leginkább fittyet hányó, egyben legszórakoztatóbb része a szériának. A film végi cameo pedig csúcs még úgy is, hogy nyílt titok volt. 70% |
Írta: johnkramer (tegnap 19:44:55)
| Halálos iramban 6. (75%). |
Írta: Echte (tegnap 15:50:44)
| Shyamalan minden filmje egy fokkal rosszabb az előzőnél, és eljutott a zseniális Hatodik érzéktől (amely szerintem ugyanúgy nagyon jó film a végpoén nélkül is, én ugyanis rájöttem a film nézése közben és így is nagyon élveztem) a kvázi vállalhatatlan Az utolsó léghajlítóig. A Hatodik érzék és A sebezhetetlen két fantasztikus film, a Jelek és A falu jók. Én sokáig kitartottam a fickó mellett, a Lány a vízben idején szinte csak egyedül voltam a stábból, akinek még valamennyire bejött. Szóval az még elmegy. De Az esemény már nekem is sok volt, a léghajlítót meg hagyjuk! :) Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy képes lesz megint egy fokkal rosszabb filmet készíteni Az utolsó léghajlítónál, de aztán ki tudja, lehet, h őrült és ez tudatos nála! :) Mindenesetre már annak örülni lehet, ha A Föld után jobb lesz mint Az esemény...jájj! |
Írta: MaT21 (2013-05-22 20:54:35)
| Ez engem is zavar, hogy sokan azért nem nézik meg mert még nem láttak egyetlen ST filmet sem... pedig elég lenne a 2009-es változatot megnézni, úgyis ott kezdődik az egész új széria. Van olyan sci-fi rajongó ismerősöm, aki ilyenek miatt nem nézi meg...nem tudják mit vesztenek... |
Írta: duplex (2013-05-22 20:43:14)
| Star Trek- Sötétségben Simán max pont. Végigrobog az emberen mint egy vonat. Az elme újabb brutális megnyilvánulása. Sok ismerősöm azért nem nézi meg, mert "fúj startrek". Nem tudják mit hagynak ki. 100% |
Írta: LastAirbender (2013-05-22 15:51:39)
| Star Trek - Into Darkness Muszáj volt duplázni, hiszen elsőre hihetetlen nagy élmény volt. Erről a filmről még sokszor, sok helyen fognak beszélni az elkövetkezendő években. A 3D továbbra is jó (végre megéri a pénzét). Csak a Tűzgyűrű is legyen közel ilyen jó. 100% |
Írta: mirage (2013-05-22 08:50:30)
| Star Trek - Into Darkness IMAX 3D Miután kezdtem elveszíteni a hitemet az idei blockbuster várományos filmekben (Oblivion, Iron Man 3), jött az új Star Trek, látott és győzött. Nagyszabású, komor és látványos szavak jutnak először eszembe, ha vissza kellene idéznem a tegnapi élményt. Minden szempontból rátett egy lapáttal az első részre, talán a poénok mennyisége volt egy kicsit megkurtítva, de ugye ez egy sötétebb fejezet, úgyhogy érthető a döntés. Negatívumok közé talán a végét sorolnám, mivel az meglepően súlytalan lett. Jót tett volna a filmnek, ha egy kicsit súlyosabb vagy sötétebb tónusú véget írnak neki, összekötve egy esetleges harmadik résszel (Birodalom Visszavág). Még egy pár szót a látványról. Az IMAX 3D valami brutálisan jól teljesít. Végre írhatom, hogy aki csak teheti, ide váltson jegyet, mert a 3D-s látvány itt tényleg működik. Összességében az új Star Trek tényleg nagyon jó lett. Talán egy-két merészebb (sötétebb) lépést nem mertek meglépni a készítők, de ennek ellenére nem sok hiba van benne. 90% |
Írta: MaT21 (2013-05-20 22:03:35)
| A nagy Gatsby Nekem élmény volt az elejétől a végéig. Beszippantott a hangulata és nem engedett. Ahogy a rendezőtől már megszokhattuk giccs van itt is bőven, de engem ez a filmjeiben sosem zavart. Szerettem a Moulin Rouget, a Rómeó és Júliát, így tudtam hogy mire számítsak. A színészi alakítások óriásiak, ahogy a fényképezés is. Rengeteg kép van ami később beleég az ember retinájába. Az új zenék párosítása a régi miliőhöz parádésra sikerült. A mondanivaló pedig mindig aktuális lesz. Így hogy minden ismeret nélkül néztem meg engem a befejezés teljesen megrázott. Sokáig néztem csak ki a fejemből utána. DiCaprio meg továbbra is az egyik legnagyobb király. Remélem nem fogja sokáig szüneteltetni a filmezést. 80% |
Írta: szkristof (2013-05-20 17:23:44)
| Star Trek: Sötétségben: Mocskosul fel kell, hogy kössé a gatyáját az összes nyári popcornmozi, ha ezzel akarnak versenyezni. Mert a lehető legtökéletesebben van benne kimérve minden történettől kezdve, karakterkibontáson, humoron, akción, látványok át egészen az utalások mértékéig. Maga a sztori is tartogatott néhány meglepő fordulatot, igaz egy-két olyan dolog is volt benne, ami annyire nem nyerte el a tetszésem (talán ez az egy negatívum, amit fel tudok hozni). A 2009-es résszel van nálam egyszinten, fantasztikus szórakozás minden perce. 95% |
Írta: LastAirbender (2013-05-18 11:31:34)
| Én elhiszem neked, de mindenesetre öröm volt látni, hogy ilyen a közönség összetétele. |
Írta: TomPowell (2013-05-18 11:23:05)
| Hidd el, az a lány sereg elsősorban "Khanberbatch" miatt ült be.:) |
Írta: LastAirbender (2013-05-18 11:12:29)
| Star Trek - Into Darkness Ez valami eszméletlen jó! Ott van minden idők legjobb folytatásai között. Méltán felülhet a trónra a T2, az Aliens, a Keresztapa 2 mellé mondjuk. Nem is lehet elhinni, hogy ennyi akció mellé egy ennyire komplex és jól működő sztorit sikerült összehozni. Le a kalappal az írók előtt. Dinamikus, látványos, nagyszabású, drámai, izgalmas, felejthetetlen. A rajongóknak mennyország, egy átlag mozinézőnek meg egy veszettül szórakoztató mozi. Ebből simán elnéztem volna még egy fél órát az tuti. A 3D is nagyon jó, az egyik legjobb amit az utóbbi 2 évben láttam. Plusz imádom, de a Vasember 3 ehhez képest hol van? Na ugye. 100% Ui.: nem tudom milyen indíttatásból, de tök jó volt, hogy a telt házas(!) nézősereg majd 70% lány volt. Ez tök jó! |
Írta: MaT21 (2013-05-18 07:45:23)
| A Star Trek után bennem az volt, hogy rögtön nézném újra annyi hihetetlen jó jelenet volt benne...blu-rayen majd fogom is. Gatsby majd hétfőn jön. |
Írta: NorthopViggo (2013-05-17 23:19:53)
| Egymás után megnézve a két filmet már hasogat a fejem a 3D-től, úgyhogy röviden: The Great Gatsby Rettenetesen csalódott vagyok. 6/10 Star Trek Into Darkness Minden perce arany. 9/10 |
Írta: TomPowell (2013-05-17 11:57:17)
| Nagyjából egyet értek. Erős Moulin Rouge (95%) utánérzésem volt a film felépítését, struktúráját nézve, de a nagyobb játékidő miatt (is) a komótosabb tempó egy látványos, de üresebb filmet eredményezett. DiCaprionak nem ez élete szerepe, de így is ő a film fénypontja (pedig most úgy néz ki, mint egy jóllakott óvodás), Maguire-t nem szeretem különösebben, valóban csak egyfajta statiszta szerep jutott neki, talán épp ezért vélem úgy, hogy a Pleasentville óta nem állt jól ennyire neki szerep. Mulligan továbbra is gombnyomásra tud sírni, viszont örülnék neki, ha mást is láthatnék tőle, Edgerton viszont szerintem jó volt. A film érdekes mód onnantól volt érdekes és élvezetes, hogy Gatsby titkairól le hullt a lepel. A film végső üzenete (amiről folyamatosan Dumbledore szavai jutnak eszembe az első Harry Potterből) viszont tetszett, ahogy Craig Armstrong zenéje, és egy némely trendi nóta is. A 3D viszont felesleges, de a csilli-villi látvány még így is tetszetős, aki persze eltudja hozzá viselni Luhrmann stílusát. Nálam olyan 65-70% |
Írta: Lazók (2013-05-17 11:02:13)
| A nagy Gatsby Előfordult már nem egyszer, hogy az előzetes jobb volt, mint maga a film, de régóta éreztem ezt annyira, mint Baz Luhrmann új rendezése esetében. A trailerekbe tökéletesen belesűrűsödött mindaz, amit A nagy Gatsyben szeretni lehet. Záporoznak az erőteljes képek, a zene velük teljes szinkronban lüktet, miközben ragyognak a sztárok. Ez az élmény aztán a film két és fél órájában tohonyán eloszlik, hatását és intenzitását vesztve. Míg Luhrmann legjobb munkájában, a Moulin Rougeban a ritmus és az energia kitartott végig, itt kezdettől fogva behúzva tartják a kéziféket. A mesélőnk Tobey Maguire, mint Nick Carraway, aki papírt ragad, hogy feldolgozza élményeit. Nagyjából úgy, mint tette azt Ewan McGregor, ám nagy különbség, hogy míg ő a saját történetét mondta el, addig Maguire egy külső narrátor, aki valahogy beleírta magát a sztoriba, miközben aktív szerepe igencsak csekély benne. Tisztában vannak ezzel a készítők is, sőt narrátorunk is, de ettől még nem lesz érdekesebb a vele töltött hosszú idő. Fél óra után aztán a címszereplő is belép a képbe. Én vagy Spartacus, izé, Gatsby - mondja, és alakját tüzijáték fénye öleli körbe. Egy hétköznapi adaptációban ez erős túlzás lenne, ám Baz Luhrmann világában ez a szó elveszíti a jelentőségét. Itt kérem minden hatalmas. A díszletek, a bulik, és persze az érzelmek. Nem is a húszas években, inkább egy retró megjelenésű fantáziabirodalomban járunk, ahol a gazdagok és szépek reggeltől estig mulatnak, de még egy nyomortanya is olyan mint egy elvarázsolt birodalom sötét szeglete. Ezt a vitán felül fantasztikusan kinéző világot kellene megtölteni figyelemre méltó emberekkel, és itt bukik el a film, méghozzá durván. Egyszerűen nincs senki, akivel azonosulni lehetne. Maguire lassú átalakulása zavartan vigyorgó nyápicból keserű művésszé megmarad háttérzajnak, melyet elnyom Gatsby nagy szerelme az ő Daisyével. Az elején még megértjük, sőt mesélőnkkel együtt csodáljuk őket, aztán kiderül, hogy egyikük se az a piedesztára emelhető személyiség. Románcuk egy ábrándkép, melyért Gatsby mindent beáldoz, de attól, hogy sokszor (tényleg rohadt sokszor) elmondják, hogy az összes tettének a lány a mozgatója, nem lesz ebből nagy szerelmi történet. Leonardo DiCaprio a filmmel új szintre emeli sztárstátuszát, színészi palettáját viszont nem gazdagítja. Alakításában leginkább Gatsby kettőssége domborodik ki. Egyszerre az élet császára, ugyanakkor egy végletekig romantikus, bizonytalan kölyök. Mindkettő nagyon jól áll neki. Szerelme Daisy, vagyis Carey Mulligan, aki nagyon szépen tud nézni (bár tekintete ismerős lehet a Drive közönségének), és nagyjából ennyi a nő. Jah, elvileg van neki egy gyereke is, akiről egyszer tesznek említést, hogy az utolsó percekig elő se kerüljön. Maguire átkozottul hálátlan szerepet kapott, mégis a film végére jobban drukkoltam annak, hogy kiteljesedjen ő és DiCaprio barátsága, mint annak, hogy a két szerelmes valahogy megtalálja útját a boldogsághoz. A történetben még ott izeg-mozog Joel Edgerton is Daisy vadbarom férjeként, de a figurája annyira karikatúrába megy át, hogy az se hatott meg, amikor kiderült, hogy neki is vannak érzései. Érdemes-e megnézni A nagy Gatsby-t? Hát nem is tudom. A történet meglepően vékonyka, a látványból pedig az összes szín és pompa ellenére hiányzik az a kirobbanó energia, ami naggyá tette a Moulin Rouget. A 3D varázsa is hamar alábbhagy, mivel néhány kreatív megoldást leszámítva Luhrmann se használja többre, mint a díszletek kihúzására. Tűnékeny csillogás az, amit a film nyújt. Amíg tart, magával tud ragadni a fénye, de végül kihuny és üresen hagy. |
Írta: BlackSheep (2013-05-17 06:55:33)
| Star Trek: Sötétségben Jó újra az Enterprise-on lenni, újra találkozni a korábban megkedvelt arcokkal, megint végigizgulni egy jól megírt és remekül előadott történetet. Az első rész hatalmas kedvencem, ezért fokozott elvárásokkal vártam a folytatást, ami nem is okozott csalódást: mindenben felülmúlja elődjét, komplexebb, látványosabb, arányosabb, egyszóval ez egy jobb film lett, de nekem ezzel együtt is jobban tetszett az első, mert ott mégiscsak nagyobb volt számomra a "WOW"-hatás. Itt azért tudtam, hogy mire kell számítanom. Ami nagyon tetszett, hogy a szereplőgárda érezhetőbben összeszokottabb volt, így nagyobb önbizalommal játszott mindenki. Illetve Khan! Atyaúristen, mekkora figura volt!!! Kiváló sci-fi, tökéletes blockbuster és az első részhez méltó folytatás. Így kell ezt csinálni! 95% |
Írta: hozzászoló (2013-05-16 22:21:15)
| A zöld urai 3-D (85%) |
Írta: MaT21 (2013-05-15 22:47:19)
| STAR TREK - SÖTÉTSÉGBEN Nagyrészt minden a helyén volt benne azt leszámítva, hogy a vége kissé kiszámíthatóra sikeredett. Khan istenkirály volt! A látványról szintén csak szuperlatívuszokban lehet beszélni...a végén a zuhanás...brr. Remekül indul az idei blockbuster szezon! 85% |