K: Az első kérdésem: valaki, aki Fulbright ösztöndíjjal jutott be az MIT-re, hogyan kerül egy ilyen filmbe?

V: Igen, valami ilyesmit mondtak a szüleim is, amikor abbahagytam a tanulmányaimat, és New Yorkba költöztem, hogy belevágjak a színészi karrier építésébe. Nem tudom. Azt hiszem, azért választottam a színészetet, mert ez volt a legmegfelelőbb módja annak, hogy kifejezhessem önmagam. Talán a gyermekkoromban gyökerezik ez, a színészet olyan álom volt, amit akkor még nem tudtam valóra váltani. Az apán mérnök volt, az anyám nyelvtanár, tudósok közt nőttem fel, de gyerekként már így is a harcművészetek és a sportok felé fordultam. Talán pont akkor kezdődött meg igazán a színészi karrierem.

K: Elképesztő karriert futottál be, és most már filmeket is rendezel. Néhány legendás szerep, karakter fűződik a nevedhez. Húsz éve Sly kiválasztott a Rocky IV. főszerepére, most pedig együtt dolgoztok a The Expendables – A feláldozhatók című filmen. Sly azt mondta, kifejezetten neked írta ezt a szerepet. Mesélnél arról, hogy milyen érzés egy teljesen új szinten együtt dolgozni vele? Rendezőként tudtál tőle esetleg tanulni valamit?

V: Igen. Igazán nagy öröm, hogy újra együtt dolgozhatok vele. Kifejezetten sokkolt, hogy itt vagyok, és huszonöt év után újra összecsaphatok Stallone-val. Sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. És igen, rendezőként sokat tanulok tőle. Minden egyes forgatási napon megfigyelem, hogyan végzi a dolgát. Megpróbálom a saját kis filmjeimet forgatni, és mindenképpen őt tartom a mesteremnek. Ő igazán nagyszerű fickó, rengeteget lehet tanulni tőle.


K: Nem semmi csapatot sikerült összehozni. Milyen érzés egy ilyen stáb részévé válni, így, hogy az új és a régi generáció is együtt szerepel a filmben?

V: Nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek a stábnak. Elképesztő gárda jött össze. Azt gondolom, egyedül Stallone tud ilyen tehetségeket összehozni. Az, hogy nekünk negyed évszázadra visszatekintő közös múltunk van, kifejezetten különleges helyzet, amit szerintem a közönség is érezni és értékelni fog. Hogy újra együtt láthatnak minket a vásznon. Nagyon várom már a végeredményt, és biztos vagyok benne, hogy a közönség is így van ezzel.

K: Jó néhány érzelmesebb jeleneted is van a szokásos bunyókon kívül, mesélnél egy kicsit a karakteredről? Ki is Gunnar valójában?

V: Igen, Gunnar Jensen egy igazi őrült gazfickó (nevet). Stallone legjobb barátja, de néha egy kicsit túl messzire megy. A túl sok harci stressz, a végletekig hajszolt életmód és a drogok is hozzájárulnak ehhez. Amikor először találkozunk vele, pont a legrosszabb formáját hozza, túlságosan messzire megy egy szituáció során. Emiatt Stallone karaktere megszabadul tőle, azaz tőlem. Gunnar számára hatalmas csapást jelent, hogy Barney kirúgja a csapatból. Megpróbál visszajönni, megpróbál Barney érzelmeire hatni, a barátságukra hivatkozik. Barney hajthatatlan, így végül Gunnar úgy dönt, hogy ellene, illetve a feláldozhatók csapata ellen fordul. A rossz fiúk oldalára áll, tőlük vállal el különböző feladatokat. Olyan, mintha a filmben két család lenne. A „jó család”, ahol Stallone számít az apának, meg van a rossz család, amit Roberts vezet. Én a kettő között ingázom. Elmegyek, és felajánlom a szolgálataimat Roberts, azaz Monroe karakterének. De nem igazán érzem helyesnek ezt a döntést. Emiatt nagyon zaklatott. Az utolsó pillanatban, amikor Sly karakterét kellene megölnöm, a karakterem, illetve a történet is egy nagy csavaron megy keresztül.


K: A bunyók igazán brutálisra sikerültek. Sly néhány érzelmes pillanatot is becsempészett az amúgy nyers, „kemény fickó” történetszálába. Milyen érzéseket váltott ez ki belőled?

V: Sok újdonsággal szembesültem, annak ellenére, hogy alapvetően elég hosszú karrier áll már mögöttem, nagyjából huszonöt év. Sly sokszínű, ezerarcú karaktereket írt a filmhez. Gunnar halálos, veszélyes alak, de megvan a humoros oldala is, bár eléggé sötét humorról van szó. Eléggé szánalomra méltó alak. Szeretné, ha az emberek szeretnék őt, ez van a drogozás és a problémái hátterében is. Van néhány jelenet, amikor igazán mély, érzelmes pillanatok jelennek meg egy kemény fickó esetében, aki egyébként egy nagyköltségvetésű akciófilm főszereplője. Ez igazán jó, hiszen szokatlan dologról van szó, ami ráadásul nagyon jót tesz a forgatókönyvnek. Amikor még csak tinta a papíron, nehéz elképzelni, hogyan működik majd a dolog. Stallone és én közösen dolgoztuk ki a részleteket, és azt gondolom, amikor együtt vagyunk a vásznon, és egymás szemébe nézünk, működik a párosunk, és így minden szépen összeáll, ami nagyszerű dolog.

K: Mennyire volt nehéz neked, hogy ilyen mélyre kellett ásnod? Hogyan készültél fel erre?

V: Az igazán nagy nehézséget az jelentette, amikor Sly azt akarta, hogy nagyon vicces legyek. Tudod, hajnali négy van, teljesen ki vagy égve, odamész hozzá, és azt mondod, szívesen ölök még embereket, vagy sírok is, de azt ne kérd tőlem, hogy most vicces is legyek. Ne kérd, hogy ezt élvezzem is. Gunnar az a fajta ember, aki élvezi az erőszakot. Bántani az embereket. Olyan, mintha egy vikinget átrepítettek volna a mi időnkbe, és berakták volna a csapatba. Bármikor készen áll arra, hogy embereket öljön. Nagy móka lesz látni, hogy ez hogyan sül majd el.


K: Volt esetleg valaki a csapatból, aki meg tudott lepni esetleg? Tudnál mesélni a többiekről, ott van például Randy, Jason, Jet…

V: Azt gondolom, eleinte mindenki egy kicsit lámpalázas volt a többiek miatt. Természetesen én is. Sly jó barátom, ám Jet és Jason teljesen ismeretlenek voltak a számomra, de mindannyian remek fickók, akik két lábbal a földön járnak. Profik, akikkel igazán könnyű együtt dolgozni. Amikor együtt vagyunk a vásznon, van egy kis extra vibrálás, mert mindenki azt figyeli, hogy a többiek hogyan játszanak. Élveztem ezt nagyon, és szerintem a közönség is így lesz ezzel.

K: A többiek azt mondták, felnéznek rád, mert te folyamatosan meg tudsz újulni. Mit gondolsz erről?

V: Nagyon kedves tőlük, jó ezt hallani. Vicces, hogy gyakorlatilag Stallone indította el a karrieremet a Rocky IV-hez írt szerepemmel. Most, a karrierem egy későbbi szakaszában megalkotta Gunnar Jensen alakját, aki szintén habzsolja az életet és egyfajta ikonikus figura. Valamivel összetettebb, komplexebb figura, talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy megújuljak, és hogy az emberek egy kicsit más oldalamat is megismerhessék.

K: Az biztos, hogy ütős a visszatérésed a vászonra. Rengeteg rajongód van, akik alig várják a visszatérést, főleg, hogy ez most Sly és az igazán remek csapat közreműködésével történik. Nagy a nyüzsgés a film körül. Mit gondolsz, mit tudsz nyújtani azoknak a mozilátogatóknak, akik esetleg nem tudják, hogy ki is Dolph Lundgren valójában, akik esetleg a neved ismerik, de nem tudják, milyen színész vagy?


V: Ez nagyon jó kérdés. Úgy gondolom, a filmen elvégzett munkám magáért beszél. Ha az emberek megnézik majd a filmet, megragadja őket a karakter valóságossága. Ha a karakter megragadja őket, akkor a színész munkássága is érdekelni fogja őket. Hogy mindez hogyan kezdődött vajon. Remélem, hogy Jensen karaktere érdekes lesz a számukra, és egy kicsit talán más lesz, nem olyan, mint amire számítanak. Egy kicsit összetettebb, kiszámíthatatlanabb, én legalábbis azt szeretném elérni, hogy Jensen viselkedése kiszámíthatatlan legyen akár egy jeleneten belül is. Előfordul, hogy eleinte nem csinál semmit, majd viccessé válik, majd fenyegetővé, és végül teljesen kifordul önmagából, ráadásul mindez harminc másodperc alatt zajlik le. Reményeim szerint a munkám önmagáért beszél, a kölykök megkeresnek majd az IMDb-n, és azt mondják, óh, ő volt abban a filmben is. Hasonló voltam én is fiatalkoromban, a szüleim sokat meséltek erről.

K: Sly neked írta a szerepet, és már régóta kapcsolatban álltok. Mennyire volt beleszólásod a történet, a dialógusok alakulásába? Meg tudtátok beszélni a szövegeidet, előfordult, hogy megváltoztattatok valamit? Segítettél a karakter kibontásában? Úgy tűnik, nagyon jól ismered a karaktert.


V: Igen. Amikor megkaptam a forgatókönyvet, Gunnar teljesen másmilyen fickó volt még. Nem volt annyira fontos szerepe a történet szempontjából. Sly és én rengetegszer találkoztunk, és beszéltünk, illetve most is beszélünk a figuráról, és az ötleteinkről. Illetve, amikor épp látja, hogyan dolgozom – a karakterem az egész filmben jelen van - akkor újabb ötletei támadnak, és mivel ő ösztönösen ír, ilyenkor azt mondja, oké, talán a következő jelenetben ezt kellene tenned, amiatt, ami az aktuális jelenetben történt. Nagy élvezet ez a munka metódus, sokkal természetesebb folyamat. Ami igazán megfogott, az a Gunnar és Barney közt meghúzódó szeretet-gyűlölet viszony. Szerintem ez igazán gyönyörű, ők ketten mintha testvérek lennének. A rossz testvér olyan, mint Fredo a Keresztapában, aki mindig mindent elront, és ott van neki Michael, aki mindent összefog, és elrendez. Gunnar elcseszett figura, Barney kemény, éleseszű fickó. Egyfajta szeretet jellemzi a kapcsolatukat. Úgy gondolom, ez tényleg gyönyörű, és remélem a nézők is megérzik ezt, és alig várják majd, hogy a következő jelenet jöjjön, és megláthassák, hova vezet mindez. Hiszen ez a kérdés mindvégig ott lebeg a levegőben. A filmben semmilyen utalás nincsen arra, hogy mindez hova vezet végül.

K: A Tool nevű helyen egy alkalommal az összes „feláldozható” feltűnik, Mickey Rourke és a többiek is, együtt. Milyen érzés volt, hogy mindenki ott van abban a jelenetben? Az egész csapat mintha egy egység lenne, mintha ezer éve ismernétek egymást.

V: A srácok egy része valóban ismeri egymást régebb óta. Például én jóban vagyok Stallone-val, és ismerem Mickey-t is valamennyire. Valóban nagyszerű jelenet egyébként. Nekem nincsen túl sok szerepem. Amikor megfogom a kis medálom, és biccentek Stallone felé, az egyfajta köszönetmondás a részemről. Nagy élmény volt. Rögtön az első jelenetem volt a forgatás kezdetén, egy kicsit meg voltam illetődve. Megvolt az első közös jelenetünk Stallone-val, majd jött ez a jelenet, ahol mindenki feltűnik. Volt egy kis lámpalázam, alapvetően félénk típus vagyok, szeretek a háttérben maradni, és hagyni, hogy a többiek vigyék a prímet. Szerencsére Sly pont ilyen karaktert írt a számomra…


K: Milyen érzés volt, amikor mindannyian felpattantatok a motorjaitokra, és kigurultatok a garázsból? Az kifejezetten lenyűgöző jelenet.

V: Köszi, igen, az tényleg nagyon laza volt. Mind felsorakoztunk, reggel öt vagy hat körül, még mielőtt a nap felkelne. Egy kicsit trükkös volt, mert rögtön be kellett venni azt a kanyart. Ezek nagyon nehéz motorok, nem volt egyszerű bevenni azt a kanyart. Egyszerre heten vagy nyolcan indultunk el, és senki sem akart bukni a motorral, és elrontani a felvételt. Arra gondoltam, ember, ez nem fog menni. Én voltam az utolsó, elég nagy nyomás nehezedett rám, de sikerült végül.

K: Fantasztikus fizikai kondíciód van, elképesztően festesz, hogyan tudod ezt fenntartani, miközben folyamatosan éjszakázol, például Brazíliában vagy éppen New Orleansban?

V: El kell szánnod magad, hogy folyamatosan építsd a testedet, és ezt első számú feladatként kell végezni. Az esetemben ez aránylag könnyű, ez a munkám. Annyira végül is persze nem könnyű, rengeteg szenvedés és izzadtság kell hozzá. Azt hiszem, szerencsés vagyok, elég jó genetikai adottságaim vannak. Már kölyökként is rengeteget edzettem, tinédzserként már atléta voltam. Ez a fajta mozgás meghatározza a testedet, és a tested alakulását is. Így sokkal könnyebb újra formába jönni, mintha az alapoktól szeretnél mindent elkezdeni, mondjuk negyven évesen. Így is van pár ember, aki alaposan el tud bánni velem, néhány edzőtárs...


K: Minden egyes nap lejársz az edzőterembe?

V: Nagyjából. Súlyzózom, futok, vagy öklözök egy kicsit. Meglátjuk, meddig tudom ezt folytatni, de ha Sly példáját veszem alapul, akkor még tíz évig biztosan.

K: Szerinted a „feláldozhatók” hősök, vagy inkább anti hősök?

V: Szerintem egy kicsit mindkettő, de hősök mindenképpen. Azt szeretem leginkább a történetben, hogy a régi stílust veszi alapul, van egy csapat, amelynek tagjai mind kemény legények. Vagyis a többség, én nem annyira. Ezek mind nagydarab fickók, néhányuk az életben is meglehetősen veszélyes. Ez a stílus eltűnt a palettáról, valamikor a nyolcvanas években. Akkoriban a kaszkadőrmutatványokat is neked kellett elvégezni, kemény fizikai tréningen kellett keresztülmenni, és jó sokat bunyózni. Sly az egyik első, és eredeti példánya ennek az iskolának, és remélem, hogy ezzel a filmmel beindul a stílus reneszánsza. A kölyköknek biztosan imponálni fog. Ha a való életben találkozol ezekkel a fickókkal, akkor is igazán lenyűgözőek. Igazi példaképek, nem csak a filmekben, de a való életben is.

K: Sly szereti, ha minden valódi a filmben. A harci jelenetekben van egy nagy jeleneted, egy kalózhajón. Elég sok koreográfiát láthatunk ott, Chad és a srácai segítettek neked ezeket összerakni, betanulni?

V: Igen, amint tudod, én vagyok az őrült viking, és szeretek törni-zúzni. Átdobni mindenkit a falakon, arcon csapni, pont úgy, mint a karakterem. Sajnálom.

K: Dehogy is, ez tökéletes. Azt hiszem, megvagyunk. Ez így rendben lesz?

V: Persze, köszönöm. Na, hadd kászálódjak ki ebből a székből.


Az interjúért köszönet illeti a Palace Pictures-t!