2010. május 20.
TARTALOM
Kirk, a tök átlagos srác el sem hiszi, hogy ekkora mázlija lehet. Noha csak egy biztonsági őr a reptéren, és nem kecsegtetik fényes kilátások a jövőt illetően, Molly, a sikeres, és elképesztően bombázó csaj beleszeret. Kirk totál el van képedve. Ahogy a barátai, a családja, sőt, a volt csaja is. Hősünknek most tehát ki kell találnia, hogy működhet ez a kapcsolat, bár ő az első, aki készségesen bevallja, hogy túl jó nő a csaja.
KRITIKA
A lúzer mennybemeneteléhez rögös út vezet.
Hlavaty Tamás
Minden tisztességes állampolgárral előfordul, hogy beleszeret a világ legjobb nője. Kirknek (Jay Baruchel) is ezzel a problémával kell megküzdenie, ráadásul komoly önértékelési gondjai is vannak, mivel finoman szólva sem egy latin amorózó alkat, sokkal inkább egy pálcikaemberre hasonlít. Cimborái szerint a tízes skálán mindössze az ötöst üti meg, míg Molly (Alice Eve), a szőke bombázó durván tízes, ezért az okos néző már előre tudja, hogy néhány kacaj után majd jön egy nagy felhő, ami eltakarja hősünk felett a napot.

Az aranymetszésig jól építkezik az első nagyjátékfilmes Jim Field Smith mozija, jókat lehet röhögni Kirk rém rendes családjának bemutatásán vagy az üdítően ciki báli zenekaron, de aztán jön a kötelező konfliktus, ami annyira erőltetett, hogy a cselekmény kisiklik a vágányról és sajnos nem is kerül vissza rá. Továbbá egy idő után az is bosszantóvá válik, hogy valamelyik szereplő ötpercenként elkezd élcelődni azon, hogy a fiú mennyire béna, ezzel emlékeztetve a nézőt, hogy ez a probléma a sztori mozgatórugója. Pedig nem is lúzer ő, csak be kell bizonyítania önmagának, hogy van olyan jó hapsi, aki megérdemli álmai nőjét. Lehet tippelni, hogy összejön-e neki…
Annyit segítünk, hogy a repülőtér, mint visszatérő helyszín előrevetíti a finálét ebben a Szüzet szüntess című filmet idéző moziban, ami a végére megfárad, de a nézőben úgyis a derűs pillanatok maradnak csak meg. És hogy mi a végső tanulság? Hát hogy ötösök, hatosok, nyolcasok és tízesek, bátran lehet próbálkozni, vegyülni, szerelmeskedni, mert a szerelemben nincs rating system.