VOX

hírek

Új infók derültek ki a következő Star Trek-filmről

Jonathan Goldstein és John Francis Daley forgatókönyvírók a jelenleg fejlesztés alatt álló következő Star Trek-filmről adták közre a legfrissebb tudnivalókat.

Az új mozifilmnek nem lesz köze a korábbi tévésorozatokhoz és filmekhez. Először 2025-ben számoltak be róla, majd a Paramount Skydance a 2026-os CinemaConon megerősítette a hírt.  Daley és Goldstein, az Éjszakai játék, a Dungeons & Dragons – Betyárbecsület és a Mayday forgatókönyvírói és rendezői megerősítették, hogy az ő elképzelésükben nem fognak megjelenni az ismerős karakterek, és a cselekmény „egy kicsit távolabb játszódik a jövőben, mint eddig bármikor.” Daley elárulta azt is, hogy a Star Trek-feldolgozásuk szinte valós időben játszódik, és a Csillagflotta intézményét fogja vizsgálni. Goldstein pedig két Denzel Washington-filmet, Az utolsó esélyt és a Kiképzést említette inspirációként.

„Azt mondanám, hogy ez valójában egyfajta bepillantás lenne a Csillagflottáta és bármely olyan intézményre, amely már régóta létezik, valamint arra, hogy mit is jelent ez. Úgy gondolom, hogy a Csillagflotta és az ott dolgozó emberek ábrázolása általában mindig a jövő lehetséges ideális változatát tükrözte. És bár ez a forgatókönyv nem cinikus vagy nihilista megközelítésű, szerintem elismeri, hogy minden intézményben vannak olyan fekete bárányok, akiknek nagy a befolyása, és akik valóban hatással lehetnek mindarra, amit az képvisel. A cselekmény szinte valós időben zajlik, és egészen más szemszögből mutatja be, milyen is lehetne egy Star Trek-film anélkül, hogy elárulná a franchise alapvető elveit” – nyilatkozta John Francis Daley.

A Denzel Washington főszereplésével készült 1995-ös Az utolsó esély és a 2001-es Kiképzés közös vonása az a koncepció, hogy egy fiatal tiszt szembeszáll a korrupt és hatalmas befolyással rendelkező mentortársával.