Érdekes ötlet egy megállás nélkül rohanó főhős, de sajnos itt pofára esik.
Matheika Ábris
Maia Marten (Gal Gadot), idealista ügyész és profi futó, nagy kalamajkában találja magát, amikor egy bűnszövetkezet elrabolja a cukorbeteg kisfiát. A nőnek egy órája van futva eljutni a maffiavezér ellen felszólaló klienséhez, és megölnie a férfit, vagy a fia meghal. Nem szállhat járműre, nem állhat szóba járókelőkkel, és végig hívásban kell maradnia az emberrablóval (Damian Lewis).
Az ismert gyermekrablós alapkoncepció felkavarása ezzel a szimpla csavarral elméletben imponáló. Egy thriller kontextusában nagyon sok mindent lehet kezdeni az azáltal kapott feszültséggel, hogy a főszereplő szinte az egész játékidő alatt rohan. Nincs lehetőség egyértelmű csöndesebb pillanatokra, folyton mozgásban vagyunk. Változnak a helyszínek, az emberek, főhősnőnk pedig egyre kimerültebb, egyre elkeseredettebb.
A londoni városnézés autentikusságán sokat dob, hogy rejtett kamerák segítségével gyakran valódi utcákat látunk igazi emberekkel. A világ élő, így a táv és célba érés tétje is valódinak érződik. Néha. A probléma a futós felvetéssel van, mivel nagyon könnyen nevetségessé tud válni. A vágás ritmusa, a folyamatos homály és fényvisszaverődés a képernyőn, ezek mind eszközök lehettek volna, hogy megmutassák Maia mentális és fizikai állapotát. Ehelyett sokszor sajnos inkább felesleges zavaró tényezők. A Hannibal-Clarice kapcsolat Gadot és Lewis karakterei között egy kőbe vésett klisé ezen a ponton. A dialógusok emellett harmatgyengék, Kevin Macdonald (Az utolsó skót király, A dolgok állása, A sas) rendezése kaotikus, a sztori pedig közel sem használja ki eléggé a futós koncepcióban rejlő potenciált. Kár érte.
