2026.08.27. (Sacrifice) Édesanyjuk tűzhalála után Joan (Anya Taylor-Joy) és testvérei, egy rejtélyes vulkánkitörés jóslatától vezérelve, kötelességüknek érzik a Föld megtisztítását. Radikális csoportjuk eltérít egy elbűvölő jótékonysági gálát, és három valószínűtlen túszt ejt egy áldozati rituáléra: hősüket, a filmsztár Mike Tylert (Chris Evans); gonosztevőjüket, a pragmatikusan hideg milliárdos Ben Brackent (Vincent Cassel); és szerelmüket, egy szerencsétlen előadóművészt, Katie-t (Ambika Mod). Ahogy az éjszaka káoszba borul, egyszerre kezdődik egy belső utazás és egy külső kaland, ahol elmosódik a határvonal a teljesítmény és a hit, valamint a megváltás és az áldozatvállalás között.
KRITIKA
Éles társadalmi-politikai szatíra, komolykodó ökodráma vagy elborult látomás? A Kiválasztottak mindez egyben.
Vajda Judit
Habár az ún. „eat the rich” („vesszenek a gazdagok!”)-filmek elszórtan régebben is léteztek (A burzsoázia diszkrét bája, 1972; Harcosok klubja, 1999; A tehetséges Mr. Ripley, 1999; Snowpiercer – Túlélők viadala, 2013; V mint vérbosszú, 2005 stb.), igazán a 2019-es évtől élik az aranykorukat, amikor rövid időn belül két film is kijött a gazdagokat pusztulásra ítélő, erősen antikapitalista attitűddel: az Élősködők és a Joker. Majd következett A szomorúság háromszöge (2022), A menü (2022), a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma (2022), a Saltburn (2023), a Pénzeső (2023), illetve az Aki bújt első (2019) és második része (2026), végül a Segítség! (2026), egyértelművé téve, hogy a gazdagok és szegények közti kiáltó különbségek nem tűntek el a mintegy 230 év alatt, amióta egyesek szerint Jean-Jacques Rousseau francia filozófus, mások szerint Pierre Gaspard Chaumette, a nagy francia forradalom egyik radikális politikusa kimondta, hogy „amikor a népnek már semmije sem lesz, amit megehetne, megeszi a gazdagot”.
Ennek a velős üzenetnek a jegyében fogant az eddig elsősorban videóklip-rendezőként, illetve az Eljő a napunk (2010), a Tied a világ (2018) és az Athéné (2022) direktoraként ismert Romain Gavras alkotása, amely azonban ezt a velős üzenetet egy cseppet sem velősen, sokkal inkább különféle műfajok, esztétikai minőségek és tónusok komplex keverékeként tárja a nézők elé. Az eleinte roppant szórakoztató társadalomkritikaként működő film mini-karaktertanulmányaival kényezteti a közönséget: a klímaválság elleni küzdelem jegyében rendezett, ám disszonáns módon kifejezetten pazarló jótékonysági esemény résztvevői több esetben is az adott figurát megjelenítő színészek konkrét karikatúrái, lásd Chris Evanst, mint egyszerre nárcisztikus és érzékeny akciósztárt, vagy Salma Hayek Pinault-t, mint a gazdag francia üzletember trófeafeleségét. Ezzel a fekete komédiák karcosságával bíró cselekményszállal kerülnek ellentétbe annak a terrorista tinicsapatnak a jelenetei, akik a gála gazdagjainak a jobb cél érdekében történő feláldozása miatt érkeznek a helyszínre – hogy a két szál találkozása után az egész átforduljon valami olyasmibe, ami leginkább a főhősök drogos lázálmának tűnik. Habár mindez egyesek számára kifejezetten zavarosnak hathat, az entrópia a végére megmagyarázhatatlan módon mégis összeáll egy teljesen logikus, működő egésszé, amit a filmvégi „mindfuck”-momentum még ki is emel a tucatszatírák felhozatalából.
VOX-O-METER: 70%
