2026.08.13. (The End of Oak Street) Lehetetlen? Mégis megtörténhet. A meghökkentő látványvilágú, izgalmas film nagyon hitelesen mesél arról, ami igazából elég valószínűtlen. Hogy egy békés amerikai kertváros békés családja, maguk sem értik miért, házastul, kertestül, autóstul visszacsúszik az időben vagy százmillió évet, és ott, ahol a szép autó parkolt, egyszer csak dinoszauruszok jelennek meg. És a négytagú család kénytelen egészen új dolgokat megtanulni.
KRITIKA
Nem kellett volna sok hozzá, hogy sokkal jobb legyen ez a kertvárosi dínómenet.
Villányi Dániel
Az Oak Street végének alapötlete előzetesen pont akkora marhaságnak tűnt, mint amiből jó esetben még valami egészen szórakoztató nyári blockbuster is kisülhet. A dinoszauruszok földtörténeti korába a nyolcvanas évekből visszakerülő amerikai kertváros és annak lakóinak története egy kis sci-fit, egy kis kalandfilmet és egy kis horrort is ígért amolyan Jurassic-franchise-módra, csak kisebb léptékben és más nézőpontból, ami szintén üdvös fejleménynek látszott. Az alkotók viszont érezhetően próbálták is eltávolítani a filmet a nagy előd árnyékából, ehhez pedig azt a módszert választották, hogy még a családi film zsánerét is begyömöszölték a zsákba – ha már egyszer a nyolcvanas évekről van szó, és ha már egyszer a legnagyobb Spielberg-epigon, J.J. Abrams az egyik producer. Sőt, a családtörténetbe, egy épp a szétszakadás szélén álló família sztorijába ágyazódik be minden további elem, amely famíliának a tagjai a rájuk vadászó dínók és a hihetetlen kalandok közepette kénytelenek újra egymásra és a családi élet értelmére rátalálni, már persze, ha közben sikerül életben is maradniuk. Ha hozzávesszük azt is, hogy a rendezői székbe az eddig csupa érdekes, sőt, egyedi dolgot művelő David Robert Mitchell (Valami követ, Kaliforniai rémálom) ült, akkor főleg érthető volt az előzetes bizakodás.
A felfokozott várakozásokat végül ugyan nem sikerült beteljesítenie Az Oak Street végének, de kudarcos vállalkozásnak sem nevezhető, hiszen rendben elketyeg az elejétől a végéig a jól ismert zsánersémák variálásával, és még egy-két feszültségtelibb vagy emlékezetesebben megoldott pillanata is akad. Kicsit több eredetiséggel és néhány félresikerült elem kiküszöbölésével pedig valami sokkal jobb is lehetett volna belőle. Például egy megfelelőbb castinggal, mert hiába vannak kimondottan rendben a gyerekek ebben a főszereplő családban, Anne Hathawaynek és Ewan McGregornak egy percig sem hiszem el a nyolcvanas évekbeli kertvárosi házaspárt. Vagy a rengeteg logikátlan szereplői cselekvés helyrepofozásával, nem is beszélve az aktuális jelenet céljaihoz igazodva hol hangtalanul osonó, hol házat rengető dinoszauruszokról. A legrosszabb pillanatokban már-már az az érzésünk, hogy egy B-kategóriás filmet látunk A-kategóriás költségvetésből és alkotókkal, de aztán valahogy mindig visszatalál valami élhető vágányra a film, a történetzáró megoldás szellemessége és érzelmi töltete pedig sokmindenért kárpótol.
VOX-O-METER: 75%
