2026.09.17. (Yön lapsi) A keltetés rendezője visszatért, és a doppelgänger-horrorját követően ezúttal a szülés utáni depresszió témáját csavarta ki egy jellegzetesen finn folkhorroros fordulattal.
Egy film fogadtatásában mindig komoly szerepet játszik az időzítés. Ha egy témát túl korán dolgoznak fel, nem biztos, hogy a közönség megérett rá. Ha pedig túl későn, addigra már nem igazán érdekli a nézőket. Ezért is fordul elő oly sokszor, hogy utólag rácsodálkozunk: egy-egy régi film a maga idejében hogyan bukhatott meg, miközben annyira jó? Amikor a finn Hanna Bergholm belefogott Az éjszaka szülötte munkálataiba, még jó eséllyel úgy gondolhatta, a szülés utáni depresszió témája egy horrorfilmes, testhorroros megközelítéssel egészen egyedi lehet. Pechjére azonban két nagy visszhangot kiváltó film, a Ha tudnék, beléd rúgnék, valamint a Dögölj meg, szerelmem is pont nemrég került a mozivásznakra. Bár a két említett mozi főképp az anyává válás lelki horrorjára fókuszált, ez nem jelenti azt, hogy teljesen mentesek lettek volna a testhorror véres külsőségeitől.
A fentiek miatt a Berlinale Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatkozó, és nálunk először a CineFesten látható Az éjszaka szülötte elsőre talán nem hat olyan frissnek, de ettől még a maga módján egyedi darab. Bergholm ugyanis nem azt akarja elérni, hogy zsigerig ható módon, csendesen rettegjünk az anyaságtól és a nők belsejéből előbújó kicsiny testtől, hanem azt, hogy egyenesen az arcunkba robbanjon a kis szörnyeteg. Pont, ahogy a filmben az apát játszó Rupert Grint (igen, Ron a Harry Potterekből) arcába a szülésjelenetben a teljes placentával és rengeteg vérrel együtt, mint valamilyen csápos rémség.
Az éjszaka szülötte egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy humora is van, még ha a legsötétebb fajtából is. Emlékszel még Peter Jackson Hullajójának babazombijára? Bergholm mozija a jobb pillanataiban egyértelműen ezt idézi meg. Csodás húzás, hogy magát a babát sosem láthatjuk – ilyen téren a Ha tudnék, beléd rúgnékkal rokon –, így kénytelenek vagyunk kizárólag az anya, illetve a babával találkozó emberek reakcióiból elképzelni, milyen is lehet a jövevény.
A filmben egy családi örökségként kapott erdei házba költözik be az újdonsült família, és ami eleinte idillinek tűnik, idővel a teljes elszigetelődésük és magányuk forrásává válik. A ház csapda lesz, a kisbaba a szörnyeteg, odakint az erdő pedig az ítéletet mondó társadalom, ami folyton figyel, és el akarja ragadni a csöppséget. Hogy mindeközben a cselekményt Bergholm odáig csűri-csavarja, hogy még erdei trollok is szerepet kapjanak benne, az már csak a hab a tortán. A baba tej helyett vért szív, véres húst eszik, szőrös, szokatlanul erős, és úgy sír, hogy az önmagában megér egy 18-as korhatárkarikát. Ez bizony egy igazán véres baby shower!
