Zseniális provokáció vagy pofátlan blöff? Mindkettő! Na Hong-jin műfaji kavalkádja piszkosul nézeti magát.
Csákvári Géza
Immár egyértelmű, hogy a dél-koreai filmművészet éppen a katartikus felfuttatását éli. Ennek az új hullámnak nem ismeretlen tagja Na Hong-jin, aki rendszeres cannes-i szereplő az alkotásaival, idén pedig a verseny kakukktojásaként érkezett a Croisette-re, hogy a legvégletesebb reakciókat váltsa ki a jelenlévőkből. Semleges befogadóval nem találkoztam, csak ünneplő vagy felháborodott vélemények röpültek minden oldalról. A Hope – Remény című, csaknem háromórás mozijnak expozíciója: egy szörny meg akar enni minden embert (de legalábbis darabokra tépni), aki elékerül a helyszínül szolgáló dél-koreai bányásztelepülésen.
Olyan, az egész, mint egy westernparódia, miközben a hangulat a mexikói bevándorlási drámákra hajaz. A protagonistánk Bum-seok seriff (Hwang Jung-min), akit felhív a vadász unokatestvére, Sung-kit (Zo In-sung), és arról számol be, hogy egy megcsonkított bika élettelenül fekszik az út közepén. A legyek által ellepett, mély, véres sebekkel borított állat esetében nem teljesen világos, mi okozhatta a halálát. Amikor a rendőr visszatér a városba, hogy kivizsgálja az ügyet, levágott fejeket talál szétszórva a keskeny utcákban, valamint lyukakkal átlyuggatott épületeket. Nos, itt már több mint egy óra telt el a műből, amely hirtelen átvált afféle Alien-hangulatú menekülőhorrorrá, megfejelve az ázsiai – de főleg hongkongi – akciófilmek pörgésével és erőszakosságával. Komikus elem elsősorban a mellékszereplő karakterek kapcsán jönnek elő, ezek pedig nyílt tapsot provokáló helyzeteket kreálnak. Úgy tűnik, mintha egy egész játékidő telne el, mire megkapjuk a választ erre a rejtélyre. De ez az egyóranyi izgalom igazi mozgóképes bravúr, amely olyan éleslátással rendelkezik, hogy könnyedén megtévesztheti a nézőt abban, ki a barát és ki az ellenség.
Na Hong-jin hírneve garancia volt arra, hogy a Hope – Remény különleges alkotás lesz. A korábbi műveiben is szándékosan szembement a hagyományos szerkezeti sémákkal, hogy a horrorműfaj kliséit valami sokkal kiszámíthatatlanabbá alakítsa át. A már említett humora hasonló spontaneitással hat, és folyamatosan ébren tartja a nézőt is, aki már unja az akciót, a rendező azonban egy légvédelmi ágyú precizításával váratlan fordulatot vesz, még akkor is, amikor úgy tűnik, túlságosan egyenes úton halad. A lehengerlő kezdés után viszont, amikor fő cselekményszálnak és a bonyodalmaknak (konfliktusoknak) kellene jönnie, akkor Na Hong-jin átkapcsol abszolúte B-kategóriás üzemmódba. Marad a csihipuhi és az életért való küzdelem a fajellegű ragadozókkal szemben. A végjáték pedig maga a szó megcsúfolása. Egyszerűen azért, mert nincs. Ergo bűnösen szórakoztató és innovatív mozi a Hope – Remény, amely attól lesz emlékezetes, hogy valójában nem is az. Az év blöffje, vagy ez az új csoda? Megkockáztatom, az utóbbi.
VOX-O-METER: 85%
