2026.09.03. (The Rivals of Amziah King) Az oklahomai vidék mélyén él Amziah King (Matthew McConaughey), egy karizmatikus és rendkívül tehetséges zenész, aki egy különcökből álló bluegrass zenekar tagja, miközben a környék legjelentősebb méztermelő üzemét is irányítja. Amikor Amziah elhidegült nevelt lánya váratlanul visszatér, a férfi azonnal megragadja az alkalmat, hogy újra közel kerüljenek egymáshoz és családi vállalkozást alapítsanak. De a mézipar kegyetlen világ, és Amziah riválisai azzal fenyegetőznek, hogy tönkreteszik mindazt, amit a férfi felépített.
KRITIKA
Matthew McConaughey sokáig kereste a szerepet, amivel többévnyi kihagyás után visszatérhet a mozivásznakra. A mézkirályban a sármját és a karizmáját végig maximális fordulatszámon pörgetheti, a film pedig meghálálja neki ezt.
Tóth Csaba
Andrew Patterson Határtalan éj című filmje a pandémiakorszak egyik sleeper hitje volt: a limitált mozipremier után a kicsiny, intim sci-fi jókora rajongótábort szerzett magának a Prime Videón. Azonban hiába láttad azt a filmet, egyáltalán nem készít fel arra, amivel a direktor A mézkirályban előállt. A játékidő 130 percébe Patterson annyi ötletet, kreatív megoldást és váratlan fordulatot pakolt, ami négy filmre is elég lenne. A rendezői akarást és ambíciót utoljára a Babylonban láttam ennyire látványosan megjelenni. Mintha Patterson attól tartott volna, hogy ez az utolsó alkalom, amikor megmutathatja Hollywoodban, hogy mire képes, így sarokba hajította a finomkodást, és alaposan túlrendezte a filmjét. A mézkirály az a mozi, aminek szinte minden jelenete pimaszul az arcunkba vágja a rendezője könnyed stílusbravúrjait, és folyamatosan jelzi felénk, hogy ha hisszük, ha nem, mindig képes emelni a tétet. Biztos vagyok abban, hogy lesznek, akik a formai bravúrok és a dramaturgiai merészség és kiszámíthatatlanság eme látványos elegyét idegesítőnek tartják majd, és nehéz nem egyetérteni velük. Ugyanakkor A mézkirályt pont a teljes kompromisszummentessége teszi hatalmas, feledhetetlen, letaglózó filmélménnyé. Patterson alkotása szinte minden szempontból too much, de nehéz ellenállni annak a letaglózó magabiztosságnak, ahogyan ezt tálalja nekünk.
A film whodunitként indít egy csomó lopott méz utáni nyomozással, hogy aztán ezt a szálat majd’ egy órára teljesen félretegye, és végig a larger than life Amziah Kingre (McConaughey), a helyi társasági élet motorjára, bluegrasszenészre és méztermelőre fókuszáljon, hogy aztán őt is úgy tegye partvonalra, mintha korábban nem ő lett volna a film abszolút főhőse. A cselekményt időről időre megszakítja videóklipesen felvett örömzenélésekkel, a történet pedig a legváratlanabb pillanatokban válik szélsőségesen erőszakossá, vagy vált stílust/tempót. Néha olyan érzésünk van a nézése közben, mintha egy modern Mark Twain-történet elevenedne meg a szemünk előtt.
Pattersonra jellemző, hogy még azelőtt vág, hogy a dramaturgiai csúcspontot elérnénk, s a többit a néző fantáziájára bízza: akár egy látványos akciójelenet közben is. De bármit is csinál, arra végig figyel, hogy megőrizze a filmje könnyedségét: A mézkirály olyan, mint egy megelevenedett, egyedi stílusú ponyvakrimi, az amerikai dél jellegzetes szereplőivel és helyszíneivel, amiben a történetnél sokszor fontosabb az atmoszféra és a bravúros jelenetépítés. Megosztó film ez, mert sokan nem tolerálják ezt a fajta izomból filmezést, de engem a hibáival együtt is lenyűgözött. Absolute cinema, ahogy mostanában mondani szokás.
VOX-O-METER: 90%
