Mozi, 2026.11.12. Hálátlan feladat elé állítja a kritikust egy film, ami már igazából nem is film, hanem egy jelenség. A Hogyan tudnék élni nélküled és folytatása ugyanis golyó- és kritikaálló, bármilyen negatív vélemény simán lepereg róla, a pozitív meg nem számít, mert anélkül is tömegek nézik meg. Azért kezdek egy jó hírrel: jobb lett, mint az első.
A folytatásnak határozottan jót tesz, hogy ezúttal nem kell két idősík között ugrálnia a történetnek: az egész sztori 2000-ben játszódik, nyáron és télen, így kapásból kiesnek azok a kellemetlen pillanatok, amikor az idősre maszkírozott Ember Márkot és Törőcsik Franciskát kell néznünk, az ő leszármazottaik szála pedig sosem volt annyira érdekes, mint az a bizonyos varázslatos balatoni nyár a kilencvenes években.
A fentieken felül is történtek átrendeződések. Orosz Dénest a rendezői székben Dyga Zsombor váltotta, kapunk egy fontos gyerekszereplőt, Petit (a névválasztás nem a véletlen műve – egyébként Jeles Bálint alakítja), Ember Márk és Törőcsik Franciska szerelmi szála pedig háttérbe szorult, hogy átadja a helyét Marics Peti és Márkus Luca gyötrődésének. Utóbbival kimondottan jól járt a film. Míg az első filmben Marics figurája még eléggé mellékes volt, és a legjobb, amit elmondhattunk róla, hogy nem volt rossz, a második részben kimondottan combos főszerepet írt neki Divinyi Réka és Kormos Anett. És a vicc az egészben, hogy Marics magabiztosan hozza a figurát: laza, szerethető, természetes, jópofa, aki még a drámai jelenetekben sem mond csődöt. Nyilván senki nem fog az alakítása láttán Oscart kiáltani, de meglepően jó. Pedig a neki adott történetszál igazi közhelygyűjtemény: hirtelen megjelenik egy régi csaja azzal, hogy hat éve gyereke lett tőle, és most itt a srác, neki kéne vigyáznia rá. Hányszor láttuk már a felelőtlen, fiatal férfit, aki egy gyerek hatására nő fel? Óriási klisé az egész, itt mégis csodás, egyszerűen a jó szövegek, helyzetek és színészek miatt.
A musicaljeleneteket már nem dicsérném annyira. Bár a film büdzséjébe láthatóan belefért, hogy mindenkit leszerződtessenek táncolni a fővárosból, aki nem botlik el elsőre a saját lábában, ettől még mind a koreográfiák, mind a kameramunka, mind a vágás nélkülözi a fantáziát. Nem katasztrofálisak, csak… teljesen jellegtelenek. Pedig a Demjén/Bergendy/V’Moto-Rock-dalok a mai napig működnek, még akkor is, ha a filmben megszólaló új változatok némelyike sokat tesz azért, hogy már ne szeressük annyira őket.
A Hogyan tudnék élni nélküled? 2 legfőbb különlegessége, hogy annyira szerteágazó és annyira hullámzó színvonalú, hogy elvileg nem kéne működnie, mégis van valami az atmoszférájában, a könnyedségében, a színészeiben, illetve a dalok és a környezet adta nosztalgiafaktorban, ami miatt még a kritikust is leveszi annyira a lábáról, hogy ne tudja utálni. Ettől még nem én fogok lobbizni a harmadik részért, de ha már mindenképp kellett ide egy folytatás, legalább nem rontották el.
Állítsd be te is a saját a VOX-O-METER-ed!
