Mozi, 2026.10.22. (Clayface) A Joker után Batman újabb ellenségéről készítettek egy Batman nélküli mozit. A kérdés: van-e így értelme?
Matt Hagen (Tom Rhys Harries) egy fiatal feltörekvő sztár, aki egy friss Oscar-jelöléssel a zsebében épp a barátjával ünnepel, pechére azonban a gothami maffia egyik vezetőjének nőjével fekszik össze, amiért nagy árat fizet: az arcát brutálisan összevagdossák. Matt karrierjét és jóhírét is romba döntik, így egy veszélyes kísérletre szánja el magát, mondván, a jelenlegi állapotnál a halál is jobb.
A James Gunn és Peter Safran által kormányzott DC univerzum harmadik filmjét már a bejelentés óta érik kritikák, amelyek azt hangoztatják, hogy az ilyen projektek helyett fektethetnének több energiát a fősodorbeli hősökbe. Gunn ilyenkor azzal érvel, hogy inkább választ egy különleges projektet, mint egy középszerű szuperhőssztorit. Ezzel normál esetben csak egyetérteni tudnánk, az Agyagpofa azonban minden, csak nem különleges. Egy sematikus testhorrorba oltott bosszúdráma ez, ami egyébként teljesen korrekt módon van összerakva, ám horrornak sok helyen túl finomkodó, képregényfilmnek meg indokolatlanul durva. A forgatókönyv legalább tisztességeses, még úgy is, ha Agyagpofa útja viszonylag sablonos is, Tom Rhys Harries azonban abszolút helytáll a szerepben.
Önálló filmként láttunk már egyedibb alkotást, egy képregényes univerzum részeként pedig elfért volna mindez egy bevállalósabb Batman-film részeként. Hiszen joggal emlegetjük, hogy egy hős egy jó gonosz nélkül mit sem ér. Ez viszont fordítva is igaz.
