Mozi, 2026.10.15. (Whalefall) Mit teszel, ha lenyel egy bálna? Próbálj meg kibékülni néhai apáddal!
Rossz szóviccek rovatunkban következzen a bálna, aki búvárt zabálna, avagy a létező leglehetetlenebb helyzet, ami egy olyan történetet eredményez, ami egyszerre hozza a túlélőhorrorok és a könnyes drámák legjobb és néha szó szerint legcsöpögősebb pillanatait. A Bálnahullás egy furcsa egyveleg, ugyanis valóban két véglet között úszkál, így képes ijesztő pillanatokat hozni, mégis inkább ríkatni igyekszik, és többé-kevésbé jól is végzi a dolgát. Daniel Kraus 2023-ban kijött regényének adaptációját az a Brian Duffield hozhatta össze, aki 2023-ban az ügyes Nincs, aki megmentsent adta a világnak, ami remek döntés volt, ugyanis ehhez a történethez tényleg szükség volt arra, hogy olyasvalaki vegye kezelésbe, akinek van tapasztalata a természetfeletti horrorok terén is.
A Bálnahullásban ugyan semmi természetfeletti nem tör főhősünk életére, aki elhunyt apja maradványait igyekszik megtalálni az óceán fenekén, de aztán egy bálna gyomrában végzi, mégis olyan érzése lesz az embernek, mintha egy idegen űrhajón járnánk, ahol minden térben valami gonosz leselkedne. Ezek a gonosz entitások azonban ezúttal nem táncos-komikus űrlények, hanem a bálna nagyon is valóságos szervei és a külvilágból érkező, mégis ijesztőnek ható tengeri élőlények, amik meglehetősen profin nehezítik meg a felszínre kerülést.
A film lehetne önmagában egy teljesen képtelen szabadulókísérlet sok-sok vérrel, verítékkel és gyomorsavval, de a sztori nem elégszik meg ennyivel, hiszen ott bújik benne egy családi dráma, a bajba került Jay Gardiner (Austin Abrams) ugyanis nehéz természetű apjának elvesztését és a teljes gyermekkorát igyekszik feldolgozni mélyen a víz alatt. Apja, Mitt (Josh Brolin) kemény ember volt, Jay az általa okozott traumákat kénytelen valahogy rendbe tenni magában, miközben még valahogy ki is szeretne jutni az óriási állat gyomrából.
A Bálnahullás egyik legnagyobb hibája az, hogy ezt a két vonalat nem tudja úgy tálalni, hogy az egyik ne menjen a másik rovására. Az izgalmas, feszült szabadulószoba-sztori sodró lendületét megtöri a metaforikus elemektől sem mentes, filozofikus, éteri dráma, ami főként a film utolsó harmadát árasztja el, és egyáltalán nem kíván eltávolodni a giccstől sem.
Miközben az ember tényleg drukkol annak, hogy Jay a bálna rettentően baljós belsejét felfedezve megpróbáljon harcolni a ráleselkedő bálnaveszélyekkel, és túlélje a vacsorává válást, jó eséllyel lekanyarodik a neki kijelölt pályáról, amikor egy hirtelen csavarral már annak kellene drukkolnunk, hogy a már a túlvilági óceánokban búvárkodó apának megbocsásson a fia, mindezt úgy, hogy Brolin karaktere finoman szólva sem szerethető. A katarzis így sem marad el, már ha az ember jóban van a kissé túlérzelgős drámákkal, mert a Bálnahullás minden hibájával együtt egy látványos és izgalmas kaland, még ha végül furcsa fordulatot is vesz. Ha utána bárkinek búvárkodni lenne kedve… de nem lesz.
