Mozi, 2026.10.15. (Forgotten Island) A Csizmás, a kandúr – Az utolsó kívánság rendezőpárosa ezúttal sem hazudtolták meg magukat, az öregedés és a halál helyett most a felnövés és a barátság témáját boncolgatják.
Ám, ha egy pillanatra azt gondolná valaki, hogy itt nem fog félni a lurkó, akkor jelezzük: a film durván feszegeti a 12-es karikát.
Jo és Raissa még a gyerekkorukban kötöttek életre szóló barátságot. Úgy nőttek fel, hogy Jo vagány nagyijának történeteit hallgatták egy varázslatos helyről. Felnőve Raissa egyetemre készül, Jo pedig próbál megküzdeni a gondolattal, hogy teljesen egyedül marad. A búcsúesten azonban megnyílik egy portál, és kiderül, hogy a nagyi történetei mind igazak voltak. A bökkenő csak az, hogy a lányok egy átdorbézolt éjszaka után úgy ébrednek az Elfelejtett szigeten, hogy semmire nem emlékeznek. Indul hát a Másnaposokból ismerős küldetés, hogy kiderítsék, mi történt, és megleljék a hazautat.

Azt azért tegyük tisztába, hogy ez a film rengeteg helyről szedi össze az ötleteit. Lényegében egyetlen olyan pillanata nincs, amit ne láttunk volna többször is. Ebbe beletartozik az elszakadás miatti konfliktus, a Másnaposokra hajazó emlékezőtúra, illetve az is túlságosan ismerős, ahogy a film lerendezi a főgonoszt. A mellékkarakterek egyébként egész jók, de többek közt rajtuk is nagyon érződik, hogy a film görcsösen próbál egyedi lenni, pedig a legjobb pillanatai abból adódnak, amikor ezt elengedi. Szerencsére ilyenekben is bővelkedik az Elfelejtett sziget.









