Mozi, 2026.10.08. Jessica Chastain a kedvenc színésznőm. Volt. Mostanáig.
Elismerem, a fenti sorokban azért akad némi túlzás, lévén az ember nem cseréli le a kedvenc színésznőjét egyetlen rossz film miatt. Ettől azonban még tény, hogy A másik mami van annyira rossz film, hogy ha átmenetileg is, kicsit azért kiábránduljak belőle. Pedig olyan jól kezdődött: pár hónapja még letarolta az internetet a film szupercreepy előzetese az asztal alatt rejtőzködő, paramosolyú Chastainnel, akinek a végtagjai pókszerűen álltak.
Tény, hogy Rob Savage (Az utolsó rítus, A mumus) horrorja a jelenetet a film első öt percében ellövi, és az is tény, hogy A másik mami nem tölt sok időt azzal, amire más horrorok a játékidejük felét elszórják: jelesül nem kell végignéznünk, hogy senki nem hisz a gyereknek a szobájában lakó démoni entitás létezését, hiszen itt riasztóan gyorsan találkoznak vele a szülők is. Ez egyrészt üdítő, másrészt nem véletlenül szokott ez a többi horrorban 30-50 percbe telni.
A másik mami alkotói azt hiszik, hogy megúszhatják a feszültségkeltést és a karakterépítést, ha a filmjüket telepakolják jump scare-ekkel, és csomagolnak hozzá némi mélynek tűnő, de felszínes mondanivalót arról, hogy egy gyerek mindig érzi, ha a szülei házassága bajban van. Tény, hogy az innen-onnan összelopkodott, borzalmasan ostoba forgatókönyvet (a szellemirtó csapat egyértelmű mélypont) feldobja néhány izgalmas vizuális ötlet, de ettől még A másik mami az átlagos plázahorroros elvárásokat is bőven alulmúlja.
