2026.09.17. (Resident Evil) Úgy fest, megszületett a megoldás az elfáradt franchise-ok felrázására: oda kell adni őket egyéni látásmóddal bíró filmrendezőknek.
Tóth Csaba
A számítógépes játékok filmadaptációinak alkotói régóta abban a csapdahelyzetben élnek, hogy amennyiben igazán szabadon akarnak adaptálni, akkor a játék rajongóinak haragját szabadítják magukra, ha pedig túlzottan ragaszkodnak a játék alapjaihoz, akkor mozgóképként lesz gyenge vagy legjobb esetben középszerű a végeredmény. A rajongók előzetes haragja sok stúdiót visszatartott már attól, hogy igazán hozzá merjenek nyúlni az alapanyaghoz, ám most a Sony végre meglépte, amit már régen meg kellett volna: odaadták az egyik aranytojást tojó tyúkjukat egy felkapott, egyéni hanggal bíró rendezőnek, és megengedték neki, hogy bizonyos nem túl szoros kereteken belül azt csináljon vele, amit csak akar. Zach Cregger, a Barbár és a Fegyverek rendezője pedig hatalmas mosollyal az arcán vágott bele a munkába, hogy valami teljesen mást csináljon, mint amit korábban megszoktunk tőle.
A trükkös cselekményeiről ismert alkotó ugyanis ezúttal a lehető legegyszerűbb történetmesélési eszközökhöz nyúlt: lineáris történetvezetéssel, egyetlen főhősre fókuszálva meséli el a pofonegyszerű sztoriját, és pont emiatt marad hű a számítógépes játék alapjaihoz. A kaptár cselekménye tényleg olyan, mintha egy játék elevenedne meg előttünk: a bevezető videóban ismertetik a főhőssel a küldetést, ő pedig elindul, hogy különböző pályákon átkelve, a pályák szörnyeit legyőzve – vagy épp előlük menekülve – eljusson a céljáig, Raccoon City kórházának legfelső emeletéig, hogy még időben odaérjen a létfontosságú szállítmányával. Ez a film tényleg ennyi, és Cregger tisztában van ezzel. Pont ezért csodálatos, hogy tokkal-vonóval együtt belepasszírozta az egészet 90 percbe: ez az a film, amin tényleg egy deka felesleg nincsen.
A kaptár egy creature feature-be hajló apokaliptikus túlélőfilm, amiben egy futár végigszerencsétlenkedi magát a világvége óráin, és miközben rohan, különféle csápos rémségek loholnak a nyomában. A rendező tényleg eléri, hogy azonosuljunk az Austin Abrams által nagyszerűen megformált karakterrel, hiszen egyáltalán nem hős, csak egy kisember, aki borzasztóan szerencsétlen helyzetbe került, amit sok bénázással és még annál is több káromkodással (már-már tarantinói mennyiségben záporoznak a bazmegek) próbál túlélni. Cregger még azt is megengedi magának, hogy játékba illő kameraállásokkal szórakozzon, és easter eggeket is ad, de a legfontosabb, hogy egy olyan filmet alkotott, amin azok is fantasztikusan szórakozhatnak, akik soha az életben nem töltöttek el egyetlen percet sem Resident Evil-játékokkal. A film kellemes meglepetése, hogy a horrorjelenetek és a zsigeri akciók mellett a humora is működik, utóbbit talán csak a végén csavarja kicsit túl. Ezzel együtt ez így is egy pazar moziélmény.
